LOVE

Kasza Tibi: Szeretném, ha édesanyám játszhatna még az unokájával!

A legnézettebb magyar lánykérés.
  • Szerző: KAM

Vasárnap este milliók könnyeztek a TV2 képernyője előtt, sőt, a képernyőjén is tucatnyian:

A Nagy Duett zsűritagja, Kasza Tibi nem akármilyen extra produkcióval lepte meg a világot – romantikus dala lánykérésbe torkollott.

A műsorvezető-énekes először a %%-nak mesélt a miértekről, a hogyanokról, az érzéseikről és arról, mit hoz a jövő.

: Egy ország könnyezett vasárnap este a tévé előtt… Pedig korábban azt mondta, nem egy romantikus, nem lánykérős alkat, egyelőre nem tervez lánykérés.

Kasza Tibi: – Az sosem volt kérdés, hogy Manker az, akivel le szeretném élni az életem, akivel mindenben kiegészítjük egymást. Egyik reggel arra ébredtem, harminckilenc éves vagyok. Nagyon szeretném, ha az édesanyám is megélné, hogy játszhat az unokájával. A testvérem, Gábor a legjobb barátom is egyben, ő és egy másik barátom tudott erről az egészről. A gyűrű tényleg egy hete megvolt már. Folyamatosan máshol rejtettem el, mert féltem, valahol rábukkan Manker. Egy ideig az autó pótkereke mellé volt csomagolva, de volt a fényképezőm egyik objekitívjének tokjában is…

: Feltehetően nem a gyűrű rejtegetése volt a legnehezebb…

Kasza Tibi: Nem. A legnehezebb az az volt, hogy ne szóljam el magam naponta ötször. Mankerral tényleg annyira őszinte a kapcsolatunk, annyira nyíltan beszélünk mindig mindenről, hogy most is volt veszélye, hogy egyszer csak egy mondatom így ér véget: „végül is egyszer van eljegyzése egy embernek, nem?” A TV2-ben sem tudta senki, csak a legilletékesebbek, köztük a műsor vezetője, Németh Ádám, akinek ezúton is szeretném a hálámat kifejezni. A stábban sem tudhatta senki. Sőt, a próbákon senki nem értette, miért csak ennyit éneklek, és utána sokáig csak hallgatok és ácsorgok... Nem mondhattam, hogy itt lesz a lánykérés. Azt mondtam: itt olyan magasak a hangok és olyan megterhelő, hogy majd csak az élő adásban éneklem, nem gyakorolom. Tilla sem tudta, tényleg. Sőt, az operatőrök is csak a számom alatt kaptak a fülükre információt, mi is történik itt valójában.

: Szerelmed családja, rokonai, szintén a tévéből tudták meg?

Kasza Tibi: Manker rokonait teljes titokban felhozattam Budapestre. A TV2 mellett, egy limuzinban vártak minket, így ők is tévén keresztül láttak mindent. De a lánykérésnek így is részesei lettek, és amíg én a műsort végigvittem, ők már együtt ünnepelhettek a lányukkal. Ezt követően egy kisebb bulit is tartottunk a családdal, barátokkal.

: Nehéz lesz ezt überelni, ami az esküvőt illeti. Mikor is lesz?

Kasza Tibi: Egy dologban biztosak vagyunk: mivel mindketten nagyon szeretjük Thaiföldet, így ott tervezzük az esküvőnket, de tényleg csak egy szűk baráti és rokoni körben. Az nem lesz ilyen Disney-mesébe illő, mint a lánykérés volt. Olyannyira, hogy nem lesznek kamerák, televíziók, újságírók sem. Csak egy kép készül majd, hogy megtörtént. itthon pedig lesz egy polgári esküvőnk és kész.

: A Facebookodon sem közvetíted?

Kasza Tibi: Ezt még ott sem.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?