Létrehozva: 2020.09.10.

Tóth Andit megviselte a szakítás: Hazamentem és csak sírtam!

A Sztárban Sztár első adása szenvedés volt az énekesnő számára az exe miatt.

Ezért is volt számára nagyon nehéz a Sztárban Sztár első adása, hiszen Ádám is a versenyzők között van, ráadásul Andi a viselkedése miatt kapott hideget-meleget is.

Fotó: Ripost/ Markovics Gábor

„Amikor az előző kapcsolatom véget ért, még megosztottam részleteket a szakításról és a szomorúságomról. Akkor még kiszolgáltatottabbnak éreztem magam. Annyit mondok, nekem most így a jobb. Viszont az is igaz, hogy képtelen vagyok palástolni az érzelmeimet, és megjátszani magam, lerí rólam, hogy nem kedvelem Ádámot” – mondta a Story magazinnak Andi, akit nagyon megviselt a szakítás miatt a Sztárban Sztár első adása, hiszen Ádámmal egymás mellett kellett ülniük.

„Az első adás utáni estét nagyon megszenvedtem. Hazamentem, és csak sírtam. Rengeteg a gyűlölködő, akik csupán a megfelelő pillanatra várnak, hogy mikor leszek sebezhető, és azonnal betámadnak” - folytatta az énekesnő, aki ennek ellenére is szerencsésnek vallja magát, hiszen legjobb barátnője mellette van, és támogatja a legnehezebb pillanatokban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”