Létrehozva: 2020.09.01.

Leleplező videó: Látni sem bírja exét Tóth Andi 

Tóth Andi nem játszotta meg magát a Sztárban Sztár vasárnapi adásában: egyik pillanatban villámokat szórt a szemével, a következőben pedig teljesen figyelmen kívül hagyta exét.

Tóth Andi és Szabó Ádám két hete a Sztárban Sztár sajtótájékoztatóján vállalta fel, hogy végleg szakítottak. A páros 2018 óta volt együtt, de az elmúlt két évben se veled, se nélküled kapcsolatban éltek.

Life Tv Karácsony Radics Gigi Vastag Csaba Tóth Andi Talán Attila
Fotó: Markovics Gábor

A mostani szakítás azonban mintha más lenne. Két hónapja már el is költözött Ádám, aki most a szüleivel lakik. A hírek szerint nehezen hozta meg a döntést, de muszáj volt. Azt pletykálják, hogy a viták mérgezték meg a kapcsolatukat, Ádám gyakran volt féltékeny, de Andi sem tett lakatot a szájára, ha valami nem tetszett neki. Úgy fest, végezetül Ádám bántotta meg Andit, aki vasárnap este sem hazudtolta meg magát. A Sztárban Sztár stúdiójában nyíltan vállalta Ádám iránti ellenszenvét.

Alig akart tapsolni exe produkciója alatt, ami egyébként az est első negyven pontját kapta. A fiatalok egész este egy szót sem szóltak egymáshoz, Andi még gratulálni sem akart Ádámnak. Szó szerint tapintható volt a feszültség és a harag, ami Andiból áradt.

Fotó: Sulyok László

Mindezt nemcsak a helyszínen lévők, de az internet közönsége is érzékelte, akik azonnal kérdő, bíráló üzenetekkel árasztották el az énekesnő közösségi oldalát. Andi talán megfontolatlanul, de kendőzetlen őszinteséggel reagált a követőinek.

„Nyilván senki nem lát bele és nem tudja, hogy mi történt köztünk. Ádámnak van egy jó ember, jó kisfiús imázsa, amit nagyon gondosan felépített és továbbra is épít. Én nem tudom megjátszani magam. Ami a szívemen az a számon és az arcomon van. Tarthatjátok jóembernek, de én nem tartom annak. Vannak róla emlékeim tapasztalataim. Sajnálom, ha a Sztárban Sztárban történtek, valakiknek negatívan jött le, de velem nem bánt jól, és nem szeretnék kétszínű lenni. Nagyon kevés ember felé nyilvánulok meg így, de erre rá kell szolgálni. Szakmailag nagyon ügyesen énekelt, de nem fogok hozzá mosolyogni” – jelentette ki Tóth Andi, aki ezen kijelentésével borítékolta, hogy a jövőben sem kíván megbocsájtani Ádámnak.

Szerettük volna megkérdezni a harmonikás-énekes álláspontját is, de lapzártánkig nem sikerült elérni.

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

hirtv.hu

Láncreakció: Megérkezett Nigerbe az orosz katonai kontingens + videó

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”