RETRO RÁDIÓ

Nagy tervei voltak az elhunyt Siklósi Örsnek: emlékalbumon jelenhetnek meg a dalai

Eltemették Siklósi Örsöt
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 02. 07. 06:40

Az AWS frontembere önálló, valamint a zenekarával közös albumot is szeretett volna kiadni idén. Siklósi Örs dalaiból emlékalbum készülhet.

Felfoghatatlan veszteség érte a zenei világot Siklósi Örs halálával. Az AWS frontemberének rengeteg terve volt: idén két albumot is ki akart adni. Az egyik egy szólólemez lett volna, a másik pedig a zenekarával közös, ötödik nagylemeze.

Siklósi Örs dalaiból a halála után emlékalbum készülhet.
Fotó: MTVA

Jó barátja és menedzsere, Marosi Nikolett a Ripost-nak elmondta: a szólóalbum dalai félkész állapotban vannak, azonban lehetséges, hogy technikailag megoldhatóvá válik, hogy a lemezt Siklósi Örs halála után megjelentessék.

Ez némi vigaszt jelenthet a rajongóknak a fájdalmas gyászban.

„Félkész dalokról van szó, nincsenek teljesen készen, de lehet, hogy a hozzáértő szakemberek meg tudják úgy csinálni őket, hogy azok a közönség számára is hallgathatók legyenek” – mondta el a Ripost-nak az AWS menedzsere.

Siklósi Örsnél tavaly júniusban diagnosztizáltak leukémiát.

Az énekes emberfeletti erővel küzdött a betegséggel, az elvesztése mindenkit váratlanul ért.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.