LELKIZŐ

Megtörten jelentette be a rendező: nem tud tovább dolgozni

Egy családi tragédia miatt nem tudja folytatni a munkát - pedig megpróbálta.
  • Szerző: Ripost

Otthagyta Az Igazság Ligája című film forgatását az 51 éves Zack Synder, mert nem tudja túltenni magát lánya öngyilkosságán. A 20 éves Autumn márciusban vetett véget az életének. Ekkor édesapja rögtön otthagyta a forgatást, de később visszarepült Londonba, hogy pár jelenetet felvegyenek. Ott jött rá, hogy lehetetlen számára a munka.

"Azt hittem katartikus lesz visszamenni dolgozni, eltemetve magamat, hogy magával sodorjon" - mondta Snyder.

"De az utolsó két hónapban ráébredtem valamire. Úgy döntöttem visszalépek a filmtől, hogy a családommal, a gyerekekkel legyek, akiknek szükségük van rám" - nyilatkozta a rendező a The Hollywood Reporternek.

A rendező helyébe az 52 éves Joss Whedon lép majd, de a stúdió nyilatkozata szerint ez nem késlelteti majd a filmet. Továbbra is november 17-én tervezik bemutatni a mozit.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?