Létrehozva: 2021.04.09.

Fülöp halála kellett ahhoz, hogy Harry hazatérjen a családjához

Az információk szerint Sussex hercege részt vesz majd nagyapja temetésén, de egyedül érkezik.

Nagyjából egy éve be sem tette a lábát Angliába Harry herceg, aki feleségével és kisfiukkal Los Angelesben él. De Fülöp herceg temetése miatt hazatér, hogy együtt gyászoljon a királyi család többi tagjával.

Meghan azonban a hírek szerint nem tart majd urával, ugyanis a terhessége miatt túlságosan megterhelő lenne számára a repülés és a gyászceremónia. Illetve a koronavírustól is fél.

Harry számára még fájóbb lesz nagyapja temetése, mint a többi unokának
Fotó: Northfoto

De talán jobb is, ha a hercegné nem lesz ott a temetésen, mert csak feszültséget okozna a jelenléte. A Megxit óta ugyanis annyit tett az uralkodó ház ellen, mint Diana és VIII. Eduárd együttvéve. Nagyapja koporsójánál talán Harry is végiggondolja majd, hogy megérte-e az a rengeteg támadás és hazugság, amikkel Fülöpnek is sok fájdalmat okoztak.

Edinburgh hercegének ugyanis nyíltan Harry volt a kedvenc unokája, a lázadó fiatal énjét látta benne. De miután Meghannal hátat fordítottak a családnak, Fülöp kizárta a szívéből Harryt, és még csak beszélni sem volt hajlandó róluk.

Fülöp hercegnek Harry volt a kedvence
Fotó: Northfoto

Azt nem tudni, hogy Sussex hercege beszélt-e végül a nagyapjával az elmúlt három hétben, miután az idős herceget kiengedték a kórházból, de könnyen lehet, hogy nem sikerült elbúcsúzniuk, és rendezni a viszonyukat. Ezt pedig talán soha nem fogja megbocsátani magának Harry.

Harry és Meghan hivatalos weboldalán órákkal Fülöp halálát követően megjelent egy szűkszavú búcsúüzenet.

„Köszönjük a szolgálatod... Nagyon fogsz hiányozni.”

Harryék a hivatalos oldalukon búcsúztak
Fotó: archewell.com

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”