tóth gabi
A Kicsihuszár 2014. augusztus 6-án hunyta le utoljára a szemét.
A Farkasréti temetőben található a 2014. augusztus 6-án elhunyt Bajor Imre egyedi kivitelezésű, az aláírásával ellátott sírja, mindössze néhány lépésre Koós János végső nyughelyétől.
A Ripost egyik olvasója, Csaba, aki nagy tisztelője a színésznek, ellátogatott a sírkertbe. Kissé megdöbbenve vette észre, hogy egyetlen virág sem díszíti a Kicsihuszár síremlékét.
„Bajor Imre számomra felejthetetlen, furcsa is belegondolni, hogy már hét éve, hogy elment. Pénteken szinte első dolgom volt kimenni a sírjához munka után. Sajnos egy virágot sem találtam rajta, de bízom benne, hogy sokan gondoltak rá” – ecsetelte olvasónk, Csaba, aki egy fotót is küldött a sírról.
Bajor Imre egészségi problémái 2009 tavaszán kezdődtek, amikor eltört a bokája, és a felépülése sokkal lassabban haladt, mint amire számított. Később, 2011 elején ismét kórházba került, kimerültség miatt, aztán kiderült, hogy vérnyomásproblémái vannak. Egy hónapig pihent, aztán visszatér a színpadra. 2014 elején ismét kórházba került, kiderült, hogy agydaganata van. Kínába is elutazott gyógykezelésre, de végül az ottani orvosok mégsem kezelték. Később kórházba kellett szállítani, mert kiszáradás fenyegette, azóta viszont mintha valami megváltozott volna körülötte. A halálhír a hosszú betegség ellenére mégis váratlan volt, hiszen előtte is arról szóltak a hírek, hogy jobban van.
57 évet élt.