
176 drónnal támadták Ukrajnát az oroszok
Civil halálos áldozatok és sebesültek.
Az orosz hadsereg 176 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra, a légvédelem az eszközök több mint 80 százalékát megsemmisítette, azonban a csapásoknak civil halálos áldozatai és sebesültjei is vannak, és infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg - jelentették katonai és helyhatósági források közleményei alapján ukrán hírügynökségek.
Az előzetes adatok szerint a légvédelem 146 drónt hatástalanított az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 12 helyszínen 24 drón célba talált, egy esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették - tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegram-csatornáján. A hivatalos közlemény kiadásakor néhány drón még az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.
"Dnyipropetrovszk megyében egy gyermek életét vesztette, öt civil pedig megsebesült az ellenség éjszakai támadásai következtében" - tette közzé Olekszandr Hanzsa katonai kormányzó Telegram-bejegyzésére hivatkozva az Interfax-Ukrajina hírügynökség.
A megyevezető jelentése szerint az orosz hadsereg több mint 10 alkalommal mért csapást négy járás településeire: családi házak semmisültek, illetve rongálódtak meg, közigazgatási épületekben, elektromos távvezetékekben keletkeztek károk Pokrovszk, Nyikopol és Pavlohrad körzetében.
Egy 42 éves férfi életét vesztette Szumi megye Romenszkiji kistérségében, ahol lakóházba csapódott egy orosz drón - jelentette Oleh Hrihorov katonai kormányzó Telegramon közzétett bejegyzése nyomán az Interfax-Ukrajina hírügynökség. A megyei katonai közigazgatás vezetőjének tájékoztatása szerint az elhunyt hozzátartozói megsebesültek, a szükséges segítséget biztosítják számukra.
Az orosz hadsereg szerdára virradóra drónokkal támadta Odessza megyét, aminek következtében a Duna mentén fekvő Izmailban megrongálódtak egy vállalat kikötői infrastruktúrájának létesítményei - közölte az Ukrajnai Közösség- és Területfejlesztési Minisztérium sajtószolgálata. A hatóság adatai szerint a raktárépületeket ért találatok következtében felcsaptak a lángok, de a tüzeket gyorsan megfékezték a katasztrófavédők. Az előzetes információk szerint a támadásnak nincsenek halottai és sebesültjei.
A jelentések szerint több drón is becsapódott Uszty-Luga kikötőjébe. Az ukránok ismét az olajterminált támadták, ami illeszkedik az elmúlt hetek támadássorozataiba a Balti- és Fekete-tenger partjain található legfontosabb létesítmények ellen. Az ukránok támadása után a közösségi médiában robbanásokról és tüzekről számoltak be a helyi lakosok.
Az orosz Telegram médiacsatornák jelentése szerint Ukrajna hadserege csapást mért az oroszországi Uszty-Luga kikötőre a Leningrádi megyében, megismételve a támadásokat az olajterminál ellen.
A támadás a legújabb az elmúlt hetekben Ukrajna által a Balti- és Fekete-tenger partjain található legfontosabb olajterminálok elleni nagy hatótávolságú csapások sorozatában, miközben Kijev korlátozni kívánja az Oroszország által az emelkedő világpiaci olajárakból származó váratlan bevételt.
A legutóbbi támadás mindössze egy héttel azután történt, hogy Kijev teljes körű támadást indított a régió olajtermináljai ellen, beleértve az Uszty-Luga kikötőt is, amelyet március 22. és 31. között legalább öt alkalommal támadtak meg.
A támadás hajnal öt óra környékén történt, a helyi lakosok pedig robbanásokról és tüzekről számoltak be a kikötő környékén.
Az ukrán drónok támadása vegyi katasztrófával fenyeget
Az ukrán fegyveres erők csapást mértek egy orosz vegyi üzemre. A helyi hatóságok több ukrán drónról is beszámoltak, a lakosok pedig tüzeket láttak az üzem területén, ezt azonban nem erősítették meg.

A jelentések szerint a Minudobrenia üzemet támadták meg.
Az ukrán akció nyomán több helyi forrás is tüzekről számolt be az üzem környékén. A létesítmény ammóniát, ammónium-nitrátot és salétromsavat gyárt, amelyek a robbanóanyagok és lőszerek kulcsfontosságú összetevői. A független orosz Astra médium korábban egy dróntámadás nyomán keletkezett tűzről számolt be a helyszíntől négy kilométerre. Hat drónt lőttek le Voronyezs megye felett – közölte Alekszandr Huszev kormányzó, hozzátéve, hogy a támadás következtében egy ember megsérült. Huszev jelentése szerint négy ház is megrongálódott a dróntámadásban.
- Az orosz katonai erők egyébként ukrán cirkálórakéták alkatrészeit gyártó gyárakat támadtak meg, jelentette a védelmi minisztérium.
- Orosz támadások Nyikopol és Herszon ellen, 9 halott és 49 sérült Dél-Ukrajnában.
- A Reuters jelentése szerint a novorosszijszki olajterminál leállította az exportot az április 5-i újabb ukrán dróntámadás után.
Egy orosz tankerhajót ukrán drónok támadhattak meg a Földközi-tengeren még március 4-én – erről számolt be az Associated Press a Radio France Internationale (RFI) értesüléseire hivatkozva.
A jelentés szerint a támadást Líbiából indíthatták. Két líbiai tisztviselő azt állítja, hogy ukrán drónkezelők állomásoznak az országban, többek között Miszrátában, Tripoliban és Zavijában. A jelenlétük egy feltételezett megállapodás eredménye lehet, amelyet a tripoli kormány Abdul Hamid Dbeibeh vezetésével kötött, és amelyet nyugati országok is támogathattak – közölte a Strana ukrán hírportál.
A beszámolók szerint
a drónokat egy tripoli katonai bázisról indították az Arctic Metagaz nevű orosz tanker ellen, amely Málta közelében haladt. A hajó súlyosan megrongálódott, majd Líbia partjai felé sodródott.
A 30 fős legénységet sikerült kimenteni, a vontatási kísérletek azonban a rossz időjárás miatt meghiúsultak.
Egy elemző, Jalel Harchaoui szerint
nem kizárt az ukrán katonai jelenlét Líbiában, és ezt a NATO azon törekvéseihez köti, hogy Líbia nyugati részét távol tartsa az orosz befolyástól.
Líbia 2011 óta megosztott ország, ahol a hatalom a tripoli kormány és a keleti erők között oszlik meg.
Korábban egy görög tanker is támadás alá került a Fekete-tengeren, miközben egy orosz kikötő felé tartott. Emellett a hírek szerint ukrán drónok egy orosz hadihajót is célba vettek Novorosszijszk közelében.
Ukrán dróncsapás érhette az orosz tankert Málta közelében
Márciusban egy orosz LNG-t szállító tanker, az Arctic Metagaz kigyulladt és később elsüllyedt a a Földközi-tenger Máltához közel eső részén. Több forrás szerint a támadást valószínűleg ukrán tengeri drónok hajtották végre.
A hajó legénységét kimentették, a támadás helyszíne nagyjából 250–300 km-re volt Málta partjaitól, a líbiai kutató-mentő zónában.
Az orosz álláspont szerint a drónok Líbia felől érkeztek, és terrorcselekménynek minősítették az esetet. Ez azért jelentős, mert ha igaz, akkor az ukrán erők jóval távolabb is képesek lehetnek csapást mérni, mint korábban.
Az ukrán nemzeti gárda egyik helyi alakulatának volt parancsnokát és első helyettesét több millió hrivnya értékű, ténylegesen el nem végzett feladatok után járó kifizetések ügyében gyanúsították meg Dnyipro térségében – közölte az ukrán főügyészség.
A vizsgálat szerint a tisztségviselők 2025 márciusában jóváhagyták 164 katona részére a 2024 decembere és 2025 februárja közötti időszakra járó kiegészítő juttatások kifizetését, arra hivatkozva, hogy harci és különleges feladatokat – köztük szakaszszintű támpontok fenntartását – láttak el – számolt be róla a ZN.UA.
A nyomozás azonban megállapította, hogy a gyakorlatban nem dokumentálták ezeknek – a harci cselekményektől távoli térségben végzett – feladatoknak a tényleges végrehajtását.
Átlagosan minden katona 85–90 ezer hrivnyát (nagyjából 650 ezer forint) kapott három hónap alatt, az államot ért kár pedig meghaladta a 11,9 millió hrivnyát (90 millió forint), amit igazságügyi gazdasági szakértői vizsgálat is megerősített. A hatóságok közlése szerint a jogtalanul kifizetett összegek visszatérítését már biztosították.
Az érintett ezredesek cselekményét az ukrán büntető törvénykönyv 425. cikkének (4) bekezdése alapján
a katonai szolgálattal kapcsolatos gondatlanságként minősítették, amely hadiállapot idején súlyos következményekkel jár.
A ZN.UA cikkében emlékeztet, hogy korábban Olga Resetilova, Ukrajna katonai ombudsmanja arról számolt be, hogy egy ukrán katonai egységbe mintegy kétezer, katonai szolgálatra alkalmatlan személyt mozgósítottak. Az ügyben jelenleg is vizsgálják, hogy a hibák a toborzóközpontoknál, az orvosi alkalmassági bizottságoknál vagy az alakulatoknál történtek-e.







