Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.06.

Aggódnak érte a barátai, padlóra került a szakítás miatt Ganxsta Zolee

A zenész szívét két éve rabolta el Nóra, és bár a kapcsolatuk több hullámvölgyet megélt, úgy tűnik, most végleg búcsút intettek egymásnak. Ezt a tényt azonban képtelen elfogadni a rapper.

Ganxsta Zolee-nak nem indult túl jól ez az év, hiszen alig egy hónapja vesztette el édesapját, ráadásul szerelme, Nóra is kiadta az útját januárban. Így a rappernek a gyász mellett most a szakítással is meg kell birkóznia, ugyanis a jelek szerint kedvese már továbblépett. Ám a zenész nem engedi el könnyen a szerelmét, az Instagram-oldalán naponta osztott meg róla fotókat abban reménykedve, hogy visszakaphatja őt, azonban pár órával később törölte ezeket a bejegyzéseket. Ganxsta nagyon kétségbe lehet esve, ugyanis meglepő őszinteséggel írt a helyzetéről.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Januárban kivágott. Állítólag már egy új mókus hempereg a helyemen” – írta az egyik hozzászólásra válaszolva Ganxsta, akit a rajongói és ismerősei is próbáltak vigasztalni, de mindhiába. A rapper kijelentette, hogy szerelméért bármire képes, és addig fog küzdeni, amíg vissza nem kapja őt.

„Belebolondultam, szó szerint. Nem ismeritek a sztorinkat, így nem tudjátok, mi és miért történt. Ez nem szenvedni akarás, ez elszántság. Ha törik, ha szakad, akkor is ő kell. Van az elengedő típus. Na én nem az vagyok. Tudod, milyen, mikor a pitbull ráharap valamire, és feszítővassal sem tudod levenni? Íme” – jelentette ki Ganxsta, majd hozzátette: nagy a baj, de reménykedik a csodában, hogy visszakaphatja Nórát.

Egyébként nem ez az első eset, hogy kedvesével szakítottak. Tavaly nyáron szintén különváltak az útjaik, a rapper pedig azt sem tudta feldolgozni. Mindent bevetett, hogy újra együtt lehessen múzsájával: dalt írt neki, és ígéretet tett, hogy készen áll megváltozni.

Édesapja akkor azt nyilatkozta lapunknak, hogy a szerelmesek csak pár napig képesek meglenni békességben, aztán pedig robban a bomba.

„Ez a se veled, se nélküled kapcsolat mindkettejüknek nagyon nehéz. Pár napig jó minden, aztán egyik pillanatról a másikra robban a bomba. De ezért nem lehet őket hibáztatni, hiszen az látszik rajtuk, hogy szeretik egymást„ – mondta korábban a színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom