Létrehozva: 2021.01.15.

A gyászoló Kis Grófóék egy percre sem hagyják magára az édesanyját

Nehezen, talán évek múltán lesz csak képes feldolgozni Kis Grófo az édesapja halálát. A mulatóssztárnak ennek ellenére erősnek kell maradnia, hogy édesanyjában is tartsa a lelket, az asszonyt egy pillanatra sem hagyják egyedül szerettei.

December elején váratlanul elhunyt az ikonikus roma zenész, Nagy Grófo, akinek elvesztését a család nem tudta még mindig felfogni. Fia, Kis Grófo az ünnepek után szólalt meg a Ripost-nak, és elmondta, hogy a karácsony semmi nem volt édesapja hiányában. Most pedig újabb szívszaggató vallomást tett a sikeres énekes.

Kis Grófo fájdalommal, de méltósággal viseli édesapja halálát. Szívhez szólóan énekelt a temetésen (Fotó: Ripost)

„Sokan tudják és látják, hogy mi rendkívül családcentrikusak vagyunk. Édesapám hiánya örökre velünk marad. Egyetlen dolog enyhíti a fájdalmunkat, hogy tudjuk, ő már a Jóisten mellett van” – sóhajtott fájdalmasan a Blikk megkeresésére a gyászoló mulatóssztár, aki azt is elárulta, a családnak nagyon össze kellett fogni, mert az elhunyt édesapa özvegyét is rendkívül megviselte férje elvesztése.

„Eddig is sokat voltunk együtt, az utóbbi időben sincs ez másként. Vigyázunk egymásra, az édesanyánkra, mindig van mellette valaki” – árulta el Kis Grófo, aki élete végéig hálás lesz édesapja neveléséért. „Nagyon sokat kaptunk édesapámtól. Egész életemben követni fogom a tanítását, hogy első a család, az alázat és a tisztelet” – mondta a zenész, aki a roma hagyományokat megőrizve gyászol, de a bensőséges szokásaikat közösségükben élik meg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”