Létrehozva: 2019.12.11.

Kiderült, mennyit kaszál Gáspár Bea a szakácskönyvével

Beával tényleg megfogta az Isten lábát Gáspár Győző.

Nyugodtan készülhet a karácsonykor már hagyományos törökországi családi pihenésre Gáspár Bea, hiszen elég erős évet zár.

Fotó: Sulyok László

Telt házzal mennek a borvacsorái és az sem elhanyagolható tény, hogy szép szeletet tudhat magáénak az idei karácsonyi könyvpiac tortájából is. A két hete megjelent szakácskönyve olyan sikeres lett, hogy kiadója már a második nyomás előkészületeinél tart. Ez azt jelenti, hogy a 8000 darab nagy része már az otthoni könyvespolcokon pihen.

A Bea konyhája című könyv jelenleg 22. az egyik legnagyobb online könyváruház sikerlistáján és rengeteg üzletben már csak néhány darab marad készleten. De mit is jelent ez a szerzőnek anyagilag? Nos, Bea kiadóval kötött szerződésébe ugyan nem látunk bele, de nagyjából 10 százalék körüli az az összeg, amit a kiadók a szerzőnek szoktak adni az eladások után. Így nem nehéz megsaccolni, hogy eddig mennyit kereshetett Gáspár Bea. A könyv árcímkéjén 4990 forint szerepel. Ennek közel felét teszi ki a terjesztési költség és 5 százalék az adó, vagyis a fennmaradt összeg tizedével érdemes számolni. 8000 példány után tehát mintegy 2 millió forintot kaszálhatott Bea, ami az újranyomás után tovább gyarapodhat. Lapunk megkereste Bea asszonyt, aki büszke a sikerre.

„Tudom, mindenki ezt mondja, de őszintén nem számítottam rá, hogy ekkora siker lesz a könyv. Abban azért bíztam, hogy a karácsonyi szezonban szépen elcsorog majd, de arra nem, hogy ilyen hamar újra kell nyomni” – kezdte Bea, akit nem is a pénz boldogít igazán a sikerrel kapcsolatban.

A Ripost szerdai lapszámából még többet megtudhatsz arról, hogyan kezeli Bea asszony a hirtelen jött sikert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai