Létrehozva: 2021.07.20.

Rémálom a konyhában: Százezrek követik Varga Irén gasztro ámokfutását

Varga Irén férje „Lacika” nem véletlenül madárcsontú, hiszen kénytelen azt enni, amit hites felesége tálal fel neki. A rémisztő hangú énekesnő főzős videói is hódítanak.

Egy ideig szent meggyőződésünk volt, hogy Varga Irént nem szabad beengedni a médiába és kerülni kell még a neve említését is. Abban ugyanis egyetérthetünk, hogy az önmagát énekesnőként definiáló „fura szerzet” hangjával holtakat lehet ébredésre, majd menekülésre bírni.

Varga Irén pont úgy főz, ahogy énekel... (Fotó: YouTube)

Az önjelölt előadót ugyanakkor nem lehetett eltántorítani céljától, jelesül, hogy sztár legyen és az elszántsága végül alaposan meg is érlelte a gyümölcsét. Varga Irén megmagyarázhatatlan módon és sebességgel lett a honi közösségi felületek meghatározó alakja, mondjuk ki: sztárja. Ráadásul, mintha lassan feladná eredeti álmát, vagyis azt, hogy ismert és elismert énekesnő legyen. Varga Irén egyre kevesebbszer jelentkezik halandzsa angollal a kamerába rikácsolt műveivel és egyre többször készít tematikus, főzős videókat. Ráadásul védjegye is van már a konyhában, ami nem más, mint a fahéj, amit gyakorlatilag minden ételbe belecsempész.

Ezek a főzős videók ráadásul egyre profibb körülmények között készülnek, és lássuk be, egyre szórakoztatóbbak. Persze az ételek elkészítést semmilyen korosztály számára nem javasoljuk.

A videó címe önmagáért beszél...

Van hová fejlődni

Ezt bírd ki öklendezés nélkül!

így kell megalázni egy klasszikust...

Sosem hittük volna, hogy ilyesmit leírunk, de van ott még, ahonnan ezek jöttek, és érdemes szemezgetni!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Palvin Barbi elbújhat" – melltartóban terpeszt Fésűs Nelly lánya

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néz ki manapság a Váratlan utazás főszereplője – galéria

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"