Létrehozva: 2019.02.28.

Szakított Rékasi Károly: mindenkit meglepett a váratlan döntéssel

Komoly döntést hozott Rékasi Károly, megdöbbentek a rajongók.

Úgy tűnik, a sorsfordító döntések időszaka köszöntött be Rékasi Károly életében. Nyáron megkérte kedvese, Pikali Gerda kezét, most viszont egy másik szerelmétől búcsúzni kényszerül.

A közönséget teljesen váratlanul érte a hír, hogy a színész távozik a József Attila Színháztól, ősztől már nem lép színpadra az angyalföldi teátrumban.

„Nemcsák Károly igazgató úrnak már az évad elején megmondtam, hogy ha bizonyos ügyekben nem tudok előrébb lépni, távozni fogok. Így amikor időpontot kértem tőle, és bejelentettem a távozásomat, már nem érte váratlanul a hír. Az elköszönés után persze pocsékul éreztem magam, hisz mindig is azt vallottam, nekem két szakmai szerelmem van: a József Attila színház és a Barátok közt. Úgyhogy az elválás pont úgy fáj, mint egy szakítás” – vallotta be a színész a Story magazinnak.

Ebben a színházban, a Feketeszárú cseresznye darab próbáin szeretett bele kolléganőjébe, Pikali Gerdába. Szerelme nem tart vele, marad a társulat tagja. A színésznő azt kérte Rékasitól, gondolja meg jól, mit akar csinálni.

„Az ember azt mondja, jó, alszom rá egyet vagy kettőt. De amikor már tizenegyet vagy huszonkettőt aludt, és még mindig úgy érzi, hogy változtatnia kell, akkor megteszi a döntő lépést.”

A színész a válás után sem pihen, tele van tervekkel. Részt akar venni egy Iron Man versenyen, és bizony már az esküvőt is tervezgetik.

A lánykérés sem volt mindennapi, a művész egy parkolóház bejárata előtt kérte meg a színésznő kezét. Mint mondta, számára ez szimbolikus volt, hiszen a parkoló azt jelenti, megnyugodhat, nem kell sehova mennie.

Kiderült, az esküvőre egy extrém dologgal készülnek: különböző turmixporokat akarnak összeönteni, ezzel szimbolizálva az összetartozásukat.

origo.hu

Békésen haladt a forgalom, aztán a semmiből leszállt az autók közé egy repülő - videó

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Emlékszel még rájuk? Így néznek ki most a Herkules szereplői, 29 évvel a sorozat után - galéria

HŰHA

„Gábor hálás lehet Tóth Gabinak” - Mikes Anna brutális combokat villantott

HŰHA

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

HŰHA

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!