tóth gabi
A korábbi durva fenyegetések miatt verőlegények hadát várta, helyettük azonban a szebbik nem képviselői állnak sorba Alekoszért. A görög származású egykori valóságshow-hős főleg a teltebb idomú hölgyek körében népszerű, többen is csak vele akarnak furikázni. Sőt, ennél talán többet is szeretnének...
Nagyot fordult a világ Alekosszal, amióta január elején elhatározta, hogy taxisofőrnek áll.
Először még madarat lehetett volna vele fogatni, hiszen már az első nap nyolc fuvarja volt, később viszont az arcára fagyott a mosoly. Meglehetősen egyedi módszere (nevezetesen az, hogy beszereltetett egy ún. cb-rádiót is, hogy – a forgalmazást hallgatva – gyorsabban megérkezhessen a helyszínre) ugyanis sokaknak szemet szúrt, folyamatosan kapta a fenyegető üzeneteket, többen is el akarták kapni, hogy jól behúzzanak neki egyet.
A különös eszmefuttatásairól elhíresült valóságshow-hős már fel volt készülve a keménykötésű verőlegényekre, helyettük azonban egészen mások keresték meg! Olyan teltkarcsú hölgyek, akik semmi másra nem vágynak, csak arra, hogy Alekosz elvigye őket A-ból B-be. Vagy éppen az érdi házába! Nem csoda, hogy Alekosz már kezdi azt érezni, valami különleges varázs lengi körül a taxivá lett nyereményautóját!
„Stabil, visszajáró utasköröm van; többnyire nők. Teltebb nők! Van egy, akit mindennap, pontban délben, a BAH-csomópontnál kell felvennem, fel kell vinnem őt a Citadellára, mert a kocsiban, az én társaságomban szereti elfogyasztani az ebédjét. Ott eszik a hátsó ülésen minden áldott nap déltől egyig. Morzsázik” – mesélte Alekosz lapunknak a meghökkentő sztorit, ám ennél bizony forróbb történet is akadt.
Egy szintén nőies idomokkal megáldott utas ugyanis igencsak messzire merészkedett. Fittyet hányva arra, hogy Alekosz nemrég párra talált, elvitette magát a férfi érdi házába!
„Egy alkalommal, egy szintén teltebb nő nagyon meglepett! A Keleti pályaudvarhoz mentem érte, mert vidékről jött fel vonattal. Ahogy beült az autómba, az én saját érdi címet diktálta be. Én mondtam neki, hogy az az én címem, amire ő azt válaszolta, tudja. Vonzó egy nő volt, így hát gondoltam, mit bánom én. Hazahoztam és vendégül láttam, de egy idő után mennie kellett. Azóta se láttam” – ecsetelte Alekosz némi szomorúsággal a hangjában.
Persze könnyen lehet, hogy a szóban forgó hölgyek azért bátorodtak fel ennyire, mert Alekosz korábban egy diszkrét csókot ígért azoknak, akik vele utaznak, a felajánlás pedig egyből beindította a romantikára vágyó nők fantáziáját.
Felfüggeszti vagyonőri állását Alkoesz talán maga sem gondolta volna, de akkora sikereket ér el taxisofőrként, hogy komoly döntést kellett hoznia. Elhatározta, hogy vagyonőrként egy ideig nem dolgozik tovább.