HŰHA

Kemény kritikával illették a sztárok Tóth Andit

Az énekesnő nehéz helyzetbe került, állítása szerint kisemmizték őt a menedzserei, ám a magyar hírességek nem értik, hogyan történhetett ez meg.
  • Szerző: ripost

A #Bochkor vasárnap esti adásában Tóth Andi nehéz anyagi helyzetéről is szót ejtettek a műsor vendégei.

A fiatal lány múlt héten több fórumon is arról beszélt, hogy menedzserei csúnyán kihasználták őt anyagilag.

Emiatt kénytelen volt a jelenlegi párjához költözni, mert már az albérletét sem tudta fenntartani. A vendégek, Csonka András, Ábel Anita, Iszak Eszter és Gajdos Tamás különbözően vélekedtek az ügyről.

"Mi közöm van ehhez?" - kérdezte őszinte értetlenkedéssel Csonka András.

"Jó lenne, ha azt a híres empátiádat most elővennéd" - pirított rá viccesen Bochkor, ám nem csak ő nem értette, Andi miért nem tudja eltartani magát.

"Mi az, hogy észrevette, hogy nyolcvan százalékot levonnak tőle? Hiszen volt egy szerződésük, tehát tudnia kellett! Tizennégy éves korában nyerte meg a versenyt, de azóta eltelt már öt év! Kezdjünk el számolni: a tehetségkutatóért kapott tizenkét millió forintot, egy autót és tízmillió forintot a karrierje beindítására. Ez majdnem harmincmillió forint. Mi történt a pénzzel?" - tették fel a kérdést a műsorban.

A vendégek próbáltak rájönni arra, hogy ha Andi ennyi lehetőséget kapott, ráadásul azóta több műsorban is szerepelt, akkor miért nem tudta beosztani a pénzét. Abban végül is mindannyian egyetértettek, hogy a szülői neveltetés ilyen szempontból is sokat számít.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Ez a legjobb ünnepi köret!
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?