Létrehozva: 2020.12.08.

Hatalmas büszkeség, örömhírt jelentett be a luxusfeleség

Polgár Tünde nagyon boldog fia, Dani sikere miatt.

Polgár Tünde örömmel osztotta meg a hírt, hogy fiát felvették egy filmes egyetemre. Bár nem az áhított iskolától érkezett a felvételi levél, a luxusfeleség mégis nagyon büszke a fiára, ugyanis Dani New Yorkban folytathatja majd a tanulmányait. Tünde azért bevallotta, hogy a boldogság mellett egy kis szomorúságot is érez, hiszen távol lesz a gyermekétől.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Büszke anya vagyok! Semmi nem ér fel azzal a boldogsággal, mint amikor megtudtam, hogy Dani megkapta az első ösztöndíjas egyetemi levelét, hogy már felvették film és média szakra. Ugyan még nem a legáhítottabb egyetemre, de már biztosan jó úton van. Csodás érzés, és ugyanakkor felfoghatatlan. Már ekkora? Tényleg elmegy New Yorkba? Sírok. Örömömben és bánatomban. Az én pici fiam felnőtt, és nekifog, hogy hegyeket mozgasson az álmaiért” – fogalmazott Tünde az Instagram-oldalán, a fotót pedig IDE KATTINTVA tudod megnézni.

 

origo.hu

Elképesztő siker a történelmi jelentőségű magyar-kínai csúcstalálkozó

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

vg.hu

Hszi Csin-ping látogatása osztrák szemmel: BYD, CATL és a selyemút

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda házaspár

HŰHA

Volt kitől örökölnie a szépséget: itt a fotó Kulcsár Edináról és édesanyjáról

HŰHA

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

HŰHA

Hatalmas dekoltázst és kocka hasat villantott a TV2 sztárja - Fotó