Létrehozva: 2020.02.14.

Ezért a dögös magyar modellért rajong egész Ausztria

Lengl Linda 2014-ben fogta magát és Bécsben kezdett új életet. A többi már történelem, a sombereki fitneszmodell ugyanis elképesztő karriert futott be az osztrák fővárosban, mondhatni ő a bécsiek Kasszás Erzsije!

Somberek – ez a neve annak a Baranya megyei településnek, ahol körülbelül 1600-an laknak, és ahonnan Lengl Linda hat évvel ezelőtt elindult, egyenesen Bécs felé. Egyszerűen csak azért, hogy szerencsét próbáljon.

Fotó: Szabolcs László

A fejébe vette, hogy ha törik, ha szakad, profi fitneszmodell lesz, erre viszont Sombereken nem volt lehetősége. Mivel Lindát fűtötte a kalandvágy, az osztrák fővárost választotta, és bár az első időszak igencsak küzdelmes volt, Linda kitartása végül meghozta a gyümölcsét.

„A barátnőm vitt ki autóval Bécsbe, egyetlen bőrönd volt nálam. Amikor megérkeztünk és kiszálltam a kocsiból, két órát zokogtunk, nehéz volt az elválás, de ő hazament, én maradtam” – kezdte a Ripost-nak Linda, akivel a Fem3-on futó Élet-Forma forgatásán beszélgettünk. Az új életet kezdő fitneszmodell először Bécs mellett talált egy lakást, ahol rajta kívül többen is laktak.

„Itt csak egy-másfél hónapig maradtam, közben folyamatosan kerestem új lakást, és persze munkát. Szerencsére tudtam németül, így ez megkönnyítette a dolgom. Az első munkám egy kalandparkban volt, segítő, úgynevezett guide voltam egy hónapig, majd egy fitneszteremben kezdtem el dolgozni. Az egy kemény időszak volt! Nyolc órát dolgoztam, utána rengeteget tanultam és közben folyamatosan lakást kerestem” – árulta el Linda, akinek fitneszmodell karrierje szépen ívelt felfelé.

Fotó: Lengl Linda

Első ausztriai versenyén, 2015-ben rögtön bronzérmet akasztottak a nyakába a nemzetközi fitneszmodell bajnokságon. Ugyanebben az évben már megnyerte a német bajnokságot és innentől kezdve sorra jöttek a győzelmek. Három évvel ezelőtt még az év fitnesz-sportolója díjat is elnyerte. Vélhetően ekkor figyelt fel rá a Hofer nevű élelmiszerüzlet-lánc, felkérték egy reklámfilm szerepre, ami kísértetiesen hasonlít a CBA Kasszás Erzsi reklámjaira!

Fotó: YouTube

Ha érdekel, mi volt Linda szerepe a reklámban, keresd a Ripost pénteki lapszámát, amiben további dögös fotókat láthatsz a magyar modellről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde