Létrehozva: 2016.11.18.

Hoppá! Gyönyörű világsztár orvosa tüntette el Demcsák Zsuzsa karikáit!

A mûsorvezetõ és a híres színésznõ egyszerre mentek elvégeztetni a beavatkozást.

Demcsák Zsuzsa mindent megtesz annak érdekében, hogy karban tartsa a testét, az idő múlásával azonban neki is szembe kellett néznie. A műsorvezető nem is tagadja, két éve nem elégedett maradéktalanul, amikor a tükörbe pillant. Szépészeti beavatkozásáról a Facebookon számolt be, most pedig részletesebben elmondta, miért is tartotta fontosnak a nyilvánosság elé tárni mindezt.

"Ahogy fejlődik a tudomány, úgy lehet igénybe venni az újabbnál újabb kezeléseket, amiket kínál. A nagypapám és az édesapám genetikáját örököltem, egyszerűen a szemem alatt az évek múlásával eltűntek a zsírszövetek. Folyamatosan nyomon követtem, milyen lehetőségek vannak a finom beavatkozásokra, drasztikus változtatást soha nem hajtanék magamon végre" - árulta el a %RIPOST%-nak Zsuzsa, akit végül kollégája, Till Attila vezetett rá a megoldásra.

A beavatkozás, amit a műsorvezetőn elvégeztek teljesen fájdalommentes, szembetűnő változást két-három alkalom után értek el nála, mert állítása szerint problémásabb eset volt az átlagnál. Ráadásul az, hogy többször kellett felkeresnie Dr. Papp Ildikó rendelőjét, egy nem várt meglepetést is tartogatott számára!

"Az egyik kezelés alkalmával a mellettem levő szobában éppen Eva Mendes esett át hasonló szépészeti beavatkozáson, és még kommunikáltunk is egymással."

Rendkívül közvetlen, nagyon kedves és úgy üdvözölt engem, mintha már évek óta ismernénk egymást.

Zsuzsa egyelőre nem szeretne újabb beavatkozást elvégeztetni magán, azonban kiáll amellett, hogy ha valaki nem érzi jól magát a bőrében, akkor ne féljen változtatni! Szerinte, ha úgy adódik, és fájdalommentes, valamint nem jár azzal, hogy elveszíti a vonásait, akkor szívesen vesz majd igénybe külső segítséget a jövőben is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin