Létrehozva: 2023.02.08.

Gyászol a szakma: legendás színésznő ment el

Elhunyt 104 éves korában Branka Veselinovic, a világ legidősebb színésznője.

Elhunyt 104 éves korában szerdán Branka Veselinovic, aki Szerbia legidősebb színésznője volt, és akit az amerikai Marsha Hunt tavaly szeptemberi halála óta egyben a világ legidősebb színésznőjeként tartottak számon.

Branka Veselinovic 1918-ban a vajdasági Óbecsén, az Osztrák-Magyar Monarchia egykori területén született, és 80 évig tartó művészi pályája során száznál is több színházi előadásban és több mint 50 tévésorozatban és filmben játszott. Művészeti és humanitárius munkáját számos elismeréssel és díjjal jutalmazták, így 1964-ben a rangos szerbiai Sterija-díjat is elnyerte.

A színésznő 1940-ig Újvidéken dolgozott, majd Belgrádba költözött, ahol az összes fővárosi teátrumban, így a Népszínházban és a Jugoszláv Drámai Színházban is emlékezetes szerepeket formált meg. Tehetsége a humor és a szatíra terülén mutatkozott meg teljes fényében, országos népszerűségét is leginkább ennek köszönhette.

Hét nyelven beszélt, többek között magyarul is. Színészi munkája mellett az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) élethosszig tartó nagykövete volt.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai