Létrehozva: 2023.02.03.

Bereczki Zoltán súlyos betegsége: már a civil munkát fontolgatta

Megdöbbentő vallomást tett a népszerű énekes.

Bereczki Zoltán a Mokkában vendégeskedett, ahol Orosz Barbarával és Istenes Lászlóval beszélgetett. Elég súlyos témát érintettem a TV2 műsorában, a népszerű színész-énekes ugyanis elmondta, hogy egy elég komoly betegségen van túl: Bereczkinek gégegyulladása volt.

Bereczki Zoltán Fotó: Nagy Zoltan

Elmondása szerint olyan olyan súlyos volt a helyzet, hogy nagyon sokáig sem koncertezni, sem fellépni nem tudott, összesen több mint 15 koncertjét mondta le. Fizikailag és mentálisan is mélypontra került. Bereczki úgy fogalmazott, ennyire beteg még soha életében nem volt.

Volt olyan éjszaka, hogy nem tudtam nyelni. Annyira fájt, hogy minden nyelés egy sírásos, kiabálós pillanat volt. Ez az éjszaka volt az, amikor azt gondoltam, akkor át kell gondolni, hogy mit fogunk csinálni hang nélkül: hogy akkor tanítani, rendezni fogok. Vagy egy teljesen civil foglalkozás. Én afelé toltam a hajót, hogy teljesen kijöjjek ebből. Minden reggel ott álltam a János Kórházban.

- mondta az énekes, aki mára már szerencsére visszatért a régi kerékvágásba, már színházban is játszik, tavasszal pedig egy nagykoncertre készül.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai