tóth gabi
Dopeman édesapja december hetedikén hunyt el.
December elején robbant a hír, hogy Dopeman, azaz Pityinger László szeretett édesapja elhunyt. A rapper öccse osztotta meg először a tragédiáról szóló hírt a közösségi oldalán. Dopeman most Hajdú Péter internetes műsorában, a Frizbiben őszintén mesélt apjával töltött időről és a betegségről, ami a hirtelen halált okozta. A tragédia még a műsorvezetőt is meglepte, mert legutóbbi beszélgetésük során az Összezárva Hajdú Péterrel cím műsorban, Dopeman még örömmel mesélte, hogy édesapja legyőzte a rákot.
Amíg aktív emberként funkcionált, addig azért a vérkeringés, az egész rendszer úgy ahogy jól működött. De hát az idők során felszedett magának nagy túlsúlyt. (…) Stresszes ember volt a húgom miatt főképp, illetve nem ez a nyugodt vérvonal volt, mint én
– mesélte a műsorvezetőnek, akinek azt is elmondta, hogy a magas vérnyomás, szív, és a hasonló betegségekkel küzdött. Majd sztrókot kapott, ami Dopeman szerint megviselte édesapja immunrendszerét és azokat az életfunkciókat, amik megakadályozták volna a betegség kialakulását.
– Mindig visszatért a betegség és ott leszedték. Egyszer csak most így hirtelen, mint derült égből villámcsapásként, átment az izmokba, a nyirokcsomóba....Csináltak CT-t, volt egy áttét a tüdejében, a májában, volt egy a hasnyálmirigyben – mondta Dopeman.
Azt is elmesélte, hogy édesapján már a nyár végén látta, hogy nincsen benne az az élni akarás. Nagyobbik fia az utolsó napokban arra törekedett, hogy elfogadja szerette elvesztését, és jobbá tegye a napjait.
Arra törekedtem, hogy ne nézzek rá gyászos szemekkel. Viccelődtem vele. Köztünk nem voltak lezáratlan szálak. Amikortól kezdve, hogy ismert emberré váltam, az apám és köztem lett egy távolság. Nem nagyon ölelgetett meg az utolsó 20 évben. (…) De mindig mélységes bizalommal fordult felém. De éreztem olyat is, hogy van az apa-fia között rivalizálás. Az utolsó két napban megsimogatta az arcomat és tudtam, hogy ott köztünk minden megvan oldva
– mesélte el utolsó együtt töltött pillanatait édesapjával Pityinger László.