5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Hazavitték Dopeman húgát a kórházból

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 01. 07. 05:30

Dopeman húga január elsején került kórházba. Az orvosi segítségnek és a kezeléseknek köszönhetően sikerült stabilizálni az állapotát. A család csütörtökön hazavitte Fruzsinát.

Január elsején került kórházba Dopeman halmozottan sérült húga. A rapper a hét közepén mindenkit arra kért, mondjanak egy imát Fruzsináért. Nagy volt az aggodalom, de szerencsére a veszély elhárult. A rapper a Borsnak árulta el, átmenetileg sikerült elhárítani a bajt, azonban menet közben újabb nehézséggel kellett szembenézniük.

"Még egy nőgyógyászati probléma is fellépett nála, ennek okát is megpróbálták kivizsgálni az idegsebészeten. Hogy a sönt, vagy az agynak bármilyen nyomódása okozza a zavart, egyelőre nem tudjuk, ehhez egy szakembert kellene találnunk, de nem egyszerű" – mondta a lapnak, majd hozzátette, húga a kórházban folyamatos megfigyelés alatt állt. A hét elején még kérdéses volt, hogy szükséges lesz-e egy újabb operáció, erről is döntöttek az orvosok.

Dopeman
Nehéz időszak áll mögötte, édesapját decemberben veszítette el (Fotó: Facebook)

A vizsgálatok során arra jutottak, most nem kellene még egy műtétbe belevágni, a sönt egyelőre jól funkcionál. Úgyhogy már újra otthon van 

– árulta el.

A zenész arról is mesélt, mennyire nehezen éli meg a pillanatokat. Főleg édesanyját félti, aki folyamatos aggódásban él, és bár most elhárult a gond, nem tudnak megnyugodni, mert Fruzsina állapota nagyon hamar változhat.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.