tóth gabi
Dopeman és családja alighogy kiheverték a sztrók okozta sokkot, máris újabb betegség támadta meg szeretett édesapját. Ám ezt is legyőzte!
Az elmúlt néhány év pokolian nehéz volt Dopeman és családja számára! A rapper édesapja átesett egy súlyos agyvérzésen, majd a halálos kórral is megküzdött, és végül győzött.
„Apunak 2017-ben volt egy agyvérzése, amit – csodával határos módon – túlélt, sőt, szépen fel is gyógyult belőle, de az orvos figyelmeztette, hogy a vérnyomására nagyon kell figyelnie. Bár szellemileg teljesen ép, sajnos maradtak vissza tünetek a sztrók után. A mozgása például nem tökéletes, emellett hamar elfárad, de nem panaszkodok, örülünk, hogy ennyivel megúszta. Sosem lesz már a régi, de bebizonyította, hogy kemény csávó” – kezdte a Blikknek a rapper, ám sajnos egyik csapás után jött a másik. Alighogy kiheverték a sztrók okozta sokkot, máris újabb betegség támadta meg szeretett édesapját.
„Szegénynél nem sokkal később derült ki, hogy rákos, a hólyagján találtak tumort. Műteni kellett és kemoterápiát is kapott, de ebből is felépült. Jár rendszeresen kontrollvizsgálatokra, és azt mondják az orvosok, le a kalappal előtte, kitartó, és bivalyerős. Most tünetmentes, reméljük, így is marad. Mi mindenben támogatjuk, segítjük, hiszen, a legfontosabb, hogy tudja, nincs egyedül a nehéz időszakban sem” – tette hozzá Dopeman, aki minden alkalmat megragad arra, hogy minél több időt töltsön a szeretteivel.