1 éve

Máris kiderült, ekkor temethetik Sas Józsefet

A szombat éjjel elhunyt legendás humorista büszke volt zsidó származására, még ha szigorúan véve nem is tartotta a vallási szokásokat. Így nagyon rövid idő múlva meg kell kapnia a végtisztességet.

Sas József életéért mindent megtettek orvosai, de a legyengült szervezete végül képtelen volt megküzdeni a koronavírussal. Bár a humorista legenda sosem kérkedett származásával, büszke volt zsidó gyökereire, hiszen ez jelentette számára a kapcsolódási pontot édesapjával, aki Auschwitz-ban lelte halálát a II. világháború alatt.

Fotó: Ripost

Sas József egyik legjobb barátja, Beregi Péter úgy gondolja, hogy zsidó hagyományok szerint vesznek majd végső búcsút tőle, ami annyit jelent, hogy három napon belül el kell végezni a szertartást.

„Józsi amellett, hogy istenfélő ember volt, nagyon büszke volt zsidó gyökereire, hiszen ez a fajta öntudat a tragikus sorsú édesapjára emlékeztette őt. Igaz, hogy nem tartotta a hagyományokat, de mégis úgy vélem, hogy zsidó szertartáson veszünk majd tőle végső búcsút. Eszerint három napon belül el kell temetni a testét...” - mondta lapunknak a gyászoló jóbarát.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két hónapon belül kétszer volt telitalálata a lottón

vg.hu

Vége a titkolózásnak: kiderül, miért alacsonyabb a nők fizetése

mindmegette.hu

Hogyan lesz stabil és rögzített műfogsorom a Fixfogsor rögzítés segítségével?

vg.hu

Uniós szabályok alól kér mentességet Németország

ripost.hu

Jogi lépéseket tervez Suzy - törölték az oldalát

borsonline.hu

Kétszer is elvitte a lottófőnyereményt egy villanyszerelő, elárulta a titkát

travelo.hu

Ezért csökken drasztikusan a Velencei lakosok száma

vg.hu

Acélcsarnokpiac: erős év, bizonytalan kilátások (X)

origo.hu

Exkluzív dokumentumfilm sorozatot forgatott Szalai Attiláról a BioTechUSA (x)

ripost.hu

Videóra vették: óriási zajjal csapódott valami a Földbe Amerikában

ripost.hu

Itt a hétfői horoszkópod, érdekes fordulat vár rád

További cikkek

SZTÁR

Arat a halál: Tragikus hirtelenséggel távoztak ezek a sztárok

SZTÁR

Majka és Rúzsa Magdi: Sűrű hétvégét ígér a Plázs

SZTÁR

Tóth Gabi nagyon odatette magát a különleges templomban – Videó

SZTÁR

+18-as lesifotó: bugyi sem volt a celeben, barátja a lábai között matatott

SZTÁR

Tragikus hír jött: Meghalt a Kossuth-díjas magyar művész

SZTÁR

Ezt üzente Csuti az újra drogozó Curtisnek