Marics Peti
Vajon miből lehet rájönni, hogy az új szerelem nem csak egy fellángolás, ami ugyanilyen gyorsan véget is ér majd? Honnan derül ki, hogy erre a kapcsolatra hosszú távon is lehet majd számítani? Mutatjuk a jeleket.
A túlzott ragaszkodás nem jó jel. Egy korrekt, hosszú távú kapcsolatban az egymástól külön töltött idő teljesen normális, nem valamiféle hiba. Ilyenkor ugyanis a pár tagjai akkor is biztosnak érzik magukat a kapcsolatukban, ha a másik épp nincs ellenőrizhető, karnyújtásnyi távolságban.
Mindegy, miről folyik épp a szó, képesek vagytok meghallgatni egymást, elgondolkodni a másik érvelésén, és megérteni a véleményét. És mindez kölcsönös, egyikőtök sem akarja, hogy folyamatosan igaza legyen.
Nem kell szerepet játszani, nem kell megfelelni, mindketten úgy vagytok jók, ahogy vagytok.
Ha nem kell szerepet játszani, akkor erőltetetten erősnek sem kell lenni. Nem kell letagadni a kudarcokat, a sebezhetőséget, a rossz napokat, hiszen így is elfogadjátok egymást.
Nem kell mindig fantasztikusan szórakoznotok, az is jó, ha egyszerűen csak együtt vagytok, és nem csináltok semmit. Vagy olyan mindennapi tevékenységeket végeztek, mint a bevásárlás vagy a takarítás.
A legjobb kapcsolat sem lehet konfliktusmentes, de ha vitáztok, akkor ezt nem vádaskodva teszitek, hanem úgy, hogy meghallgatjátok a másikat is, és készek vagytok kompromisszumra jutni.
A mindennapi öleléseknek, csókoknak nagyobb a jelentősége, mint hinnéd. Ha nem csak akkor kerül rájuk sor, amikor a szex a következő lépés, az önmagában is sokat jelent.
Bár a jó kapcsolatért dolgozni kell, a hosszú távú kapcsolat általában az, amelyiken nem kell sokat görcsölni. Pont azért, mert nem megfelelni akartok, hanem egyszerűen felépíteni a hosszú távon is működőképes mindennapokat.