RETRO RÁDIÓ

Szoboszlai Dominik gólja is kevés volt, veszélyben Arne Slot állása

Létrehozva2025. 12. 06. 20:30
Frissítve2025. 12. 06. 21:18

Őrült második félidőt hozott a Leeds-Liverpool angol bajnoki. Szoboszlai Dominik góljával a Pool 3-2-re vezetett, a végén azonban jött a dráma.

Embertelen körülmények vártak a vendégekre a Leeds-Liverpool meccsen. Egyrészt szakadó esőben léptek pályára a csapatok, másrészt Szoboszlaiék nehezen barátkoztak meg a hazaiak kőkemény stílusával. Ennek megfelelően az első félidő szenvedősre sikerült, a Szoboszlai Dominik mellett Kerkez Milossal a kezdőben felálló Pool nem tudott mit kezdeni a Leeds stílusával. Pedig a tét nagy volt, Arne Slot edző állása csakis győzelemmel lehetett biztos a meccs után. Érdekesség, hogy Mohamed Szalah sorozatban harmadszor ült a kispadon a Vörösöknél. 

Szoboszlai Dominik és a Liverpool Arne Slot állásáért is játszott
Szoboszlai Dominik és a Liverpool Arne Slot állásáért is játszott Fotó: Molly Darlington / 

A második félidő elején Hugo Ekitiké két perc alatt duplázott, 0-2-nél úgy tűnt, végül tükörsima lesz a címvédő győzelme. Ibrahima Konaté buta hibája után azonban előbb szépített, majd egyenlített a Leeds. Ekkor érkezett Szoboszlai Dominik, aki a 80. percben egy időre megmentette Arne Slot állását, a magyar játékos a jobboldalról talált be egy szép támadás végén. Úgy tűnt, Szoboszlai gólja győzelmet ér, a Leeds azonban a 95. percben újra egyenlíteni tudott, a vége 3-3 lett.

Leeds United v Liverpool - Premier League
Szoboszlai Dominik máodszor talált be a szezonban a bajnokságban Fotó: Robbie Jay Barratt - AMA / 

Szoboszlai Dominik második gólja

Szoboszlai a szezonban a második bajnoki gólját szerezte. Az Arsenal ellen ez három pontot ért, Leedsben azonban csak egyet

Premier League – nagyon messze a címvédés!

A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a címvédő Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is hétről hétre a legnagyobb sztárok között küzd a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott.

Részletek itt! 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.