Létrehozva: 2019.05.25.

Olyan csúnyán bukott le a félrelépő férj, hogy az szuperkínos

Kevés ekkora malõrrõl hallani, mint ami történt.

Sajnos sok kapcsolatban és házasságban fordul elő, hogy az egyik fél félrelép. Nem csoda, hogy internetes fórumok ezrei foglalkoznak a témával, és osztják meg egymással történeteiket a megcsalt felek.

Egy fiatal, 32 éves nő a közelmúltban buktatta le férjét, méghozzá igencsak bátor és kockázatos módon. A pasas már korábban is egyszer megcsalta őt, de arra még fátylat borított a feleség, úgy gondolta, hogy egyetlen botlás belefér, mindenki hibázhat és mindenki megérdemel egy újabb esélyt. Nem is hánytorgatta fel később sem a dolgot, és nem is kutakodott, vagy nyomozgatott a párja után. Úgy gondolta, legjobb annyira tiszta lappal kezdeni, amennyire csak lehet.

Igen ám, de idén télen feltűnően másképp kezdett viselkedni a férje, mint ahogyan korábban. Állandóan a telefonját bújta, késő éjjel is azon molyolt, ráadásul elkezdte mindenhová magával cipelni a kütyüt. A nő persze szeretőre gyanakodott, de egészen más kanyart vett a történet.

Folytatjuk a részletekkel, LAPOZZ!


Egyik délután a férj véletlenül mégis az asztalon felejtette a telefonját. Ekkor vette észre a nő, amint felvillan egy jel a készüléken, melyet korábban nem ismert. Rákeresett a neten, hogy mit jelenthet az a formájú ikon, amit felvillanni látott, és kiderült, hogy ez a Tinder nevű párkereső alkalmazás jele, olyankor villan fel, amikor üzenet érkezik valakitől.

Innen már felgyorsultak az események. Biztosra akart menni a feleség. Regisztrált ő is álnéven az rendszerbe, és kisvártatva rátalált a férjére. Bejelölte, flörtölt vele, és olyan gyorsan kapta az ajánlatot a találkozásra, hogy ő maga sem számított rá.

A szórakozóhelyen, ahová a randit megbeszélték, persze, hogy a férfi értetlenül nézett és véletlenekre szabadkozott. De amikor előkerültek az üzenetek, akkor nem volt már kiút és mentegetőzés a roppant kínos helyzetből.

Azóta persze külön élnek. És a nő azt mondja, azóta bizony ő is használja az applikációt. Csak most már nem azért, hogy nyomozzon, hanem azért, hogy búslakodás helyett új élményeket szerezzen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza