Létrehozva: 2017.07.07.

Meglepő titkokat árult el Darnyi Tamás

A négyszeres olimpiai bajnok úszó a Magyar Rádiónak beszélt karrierjérõl.

Darnyi Tamás utoljára 1993-ban adott interjút, és akkor is csak Gyárfás Tamásnak sikerült rávennie, hogy nyilatkozzon. A négyszeres olimpiai bajnok úszó, a nemrég 50. életévét betöltő legenda most, a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában nyilatkozott.

Elmondta, ritkán előfordul, hogy az álmaiban megjelenik egy uszoda, de úszóversenyeiről már sosem szokott álmodni. Tizenéves korában annyira megutáltatták vele a hátúszást, hogy a vegyest választotta, mert így az edzésen kevesebbet kellett ugyanabból a számból úsznia. Háton a mai napig nem hajlandó úszni.

Darnyi Széchy Tamásról is beszélt, a legendás edzőre úgy emlékszik, hogy nagyon keveset mosolygott. Az "Öreg" kemény edző volt, a versenyek után azonnal elmondta a kritikáit, főleg akkor, ha Darnyi nyert. Darnyi naponta hét és fél órát edzett, és este kilenckor feküdt le aludni. Lányai, akik 13 és 15 évesek, nem szeretnek úszni.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-