TÜZELŐÁLLÁS

Gyárfásék leleplezték magukat, tényleg nem beszélhettek az úszók

Közleménnyel kapacitálja az úszókat a szövetség arra, hogy beszéljenek a gondjaikról. Eddig vajon miért nem tették?
  • Szerző: mv

Habár Hosszú Katinka szerint következményekkel jár, ha az úszók hallatják a hangjukat, a szövetség vezetése konkrétan szeretné tudni, hogy az úszással kapcsolatosan, milyen gondjaik vannak a versenyzőknek.

Legalábbis csütörtöki közleményükben többek között erről írnak.

"A sportolók névvel, de akár anonim módon is elmondhatják: kit mi segítene abban, hogy még az eddigieknél is jobb eredményt érhessenek el. A felmérés eredménye nyilvánosságra kerül."

Ha az úszókat nyilvános közleménnyel kell kapacitálni arra, hogy valljanak a gondjaikról, akkor ez azt sejteti, hogy eddig a sportolók nem tették, vagy nem tehették meg. Ez pedig maximálisan igazolja Hosszú Katinkát, aki pontosan erről írt, szó sem volt eddig demokráciáról:

"A szövetség vezetősége nem csak az úszókat, teljes klubokat tart sakkban ígéretekkel vagy megfélemlítéssel - írta az Iron Lady."

A szövetség közleménye azt követően jelent meg, hogy Hosszú Katinka közleményéből Gyurta Dániel, Kapás Boglárka és a Verrasztó-testvérek is bátorságot merítettek, és jelezték, tényleg van min változtatni.  

"Mindez csak nyugodt légkörben, közös összefogással valósulhat meg" - zárul az elnökségi közlemény.

A nyugodt légkör eddig a csendet jelentette. Könnyen lehet, hogy a közös összefogáshoz tényleg Hosszú Katinka levele kellett...