Létrehozva: 2019.01.19.

Fucsovics Marci így élte meg a vegyes páros-szüzessége elvesztését

A nyíregyházi teniszezõ az elején izgult, de Babos Tímea lazasága megnyugtatta. A magyar párosnak végül sikerült nyernie.

Babos Tímea és Fucsovics Márton bejutott a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság vegyes páros versenyének második fordulójába.

Az először összeállt magyar duó szombaton döntő rövidítésben verte a kínai Csang Su-ajt és az ausztrál John Peerst, a találkozó 1 óra 14 percig tartott.

„Átestem a tűzkeresztségen, elveszítettem a vegyes páros-szüzességemet. Izgultam az elején, azt hittem, hogy ez egy kicsit komolyabb páros lesz, de Timi már az első pont után röhögcsélt picit, láttam rajta, hogy élvezi a játékot, ettől én is egy kicsit feloldódtam. Lazábban vettem a labdákat, többször be mertem lépni, jól röptéztem, tehát Timi ellazított kicsit, amire szükségem volt. Attól kezdve, hogy megnyertük az első szettet, azt éreztem, hogy ezt a meccset meg fogjuk nyerni, történjen bármi. Nem számított, hogy a másodikban kétszer is megbrékeltek, teljesen nyugodt voltam végig, éreztem, hogy meglesz. Fantasztikus volt a közönség, rengeteg magyar szurkolt nekünk, ezúton is köszönöm” – írta Fucsovics a Facebookon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Köllő Babett és a lánya közösen költöznek el Amerikába

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

life.hu

Megbetegíthet bennünket egy ruha? Eláruljuk, hogyan

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

TÜZELŐÁLLÁS

„Te vagy a meccs embere” – Angol sztárklub csaphat le a magyar válogatott focistára