Létrehozva: 2018.02.08.

Ez valami új: klubváltásról is mesélt Dárdai Pál

A Hertha magyar edzõje tudja, elõbb-utóbb számon kérik majd. Azt is elmondta, mi kell a magyar válogatott sikeréhez.

Hosszabb interjút adott Dárdai Pál a Magyar Nemzetnek: a Hertha labdarúgócsapatát irányító magyar edző nagyon sok témát érintett, köztük azt, hogy mikor válthat kispadot.

Dárdai már három éve irányítja a berlini csapatot, amelyet megmentett a kieséstől első szezonjában, utána pedig még az Európa-ligába is sikerült eljutnia a játékosaival. Dárdai elmondta, hogy voltak már komoly ajánlatai más Bundesliga-csapatoktól, de egyelőre nem akar váltani. Azt viszont tudja, hogy ez nem csak rajta múlik.

„Kétezer méterre lakom az Olimpiai Stadiontól. Megfizethetetlen, hogy nem kell vonatozni, repülőre ülni, egyszerűen csak hazamegyek abba a házba, amelyben a gyerekeimmel élek mindennap. Nekem Berlin rengeteget adott, nem érzem, hogy most váltanom kellene. Meglátjuk, mit hoz a sors. Előbb-utóbb úgyis seggbe rúgnak, s akkor egyszerűbb lesz.”

Természetesen a magyar válogatottról is beszélt az egykori szövetségi kapitány, Dárdai szerint Észtországot oda-vissza meg kell veri a Nemzetek Ligájában, pozitív hozzáállással pedig a csoportgyőzelem is elérhető.

A magyar futballra is kitért Dárdai, aki többedmagával két év alatt összerakott egy utánpótlásprogramot, amiből nem lett semmi.

„A kritériumrendszert, az utánpótlás-fejlesztési programot elkészítettük, leadtuk, el kéne kezdeni dolgozni. De ez nem az én dolgom, ám amíg nem lesz filozófia, addig nincs miről beszélni.”

origo.hu

Baleset érte a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb sztárját

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

metropol.hu

„Ez a Krausz egy mázlista” – Mikes Anna mesés lábakat villantott

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra