Létrehozva: 2020.01.08.

Rúdtáncosok túrhatják ki a súlyemelőket az olimpiáról

Veszélybe kerülhet a nagy múltú sportág. Új, nagyratörő sportok sora ácsingózik felvételre az ötkarikás játékok programjába.

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség határozottan visszautasította a német ARD televízió a „bizonyítatlan és nagyon súlyos vádjait” a sportággal és magyar elnökével, Aján Tamással szemben. A korrupcióval és eltussolt doppingolással kapcsolatos, évek óta vissza-visszatérő botrányok felbukkanása mégis újabb szög lehet a súlyemelés koporsójába.

Fotó: AFP

A közelmúltban már veszélybe került a súlyemelés további részvétele az olimpiákon, miközben új sportok tucatjai pályáznak az ötkarikás programba.

Öldöklő versengés folyik azért, hogy mely sportág maradhasson az olimpiák programjában – akár jelentős szabálymódosításokkal, az eladhatóságukat segítő új versenyszámokkal, mint például a 3x3-as kosárlabdával vagy a BMX-kerékpározás –, és melyek kerülhessenek fel a listára. 2013-ban például szóba került, hogy az idei tokiói játékokon már nem szerepel a birkózás. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kongresszusán végül megkegyelmeztek az ősi küzdősportnak, a helyére törő fallabda – egyelőre – hoppon maradt.

Vékony jégen táncolnak Ajánék

Akkor tehát győzött a tradíció, de a nagy hagyományú sportágak közül továbbra is veszélyben van például az ökölvívás és a súlyemelés is. Utóbbi sokasodó doppingbotrányai miatt már erősen kérdéses volt a 2024-es, párizsi részvétele is, de tavaly márciusban a NOB elnöksége megszüntette az ideiglenes státuszát, és megúszta kevesebb súlycsoporttal és olimpiai kvótával. Kérdés, meddig...

Thomas Bach NOB-elnök 2017-ben elfogadhatatlannak tartotta, hogy a mind korszerűbb ellenőrzések a 2008-ból (Peking) és 2012-ből (London) elspájzolt mintákból visszamenőleg rengeteg pozitív eredményt hoztak. Kiderült, a két olimpia 90 súlyemelő-érmesének majd’ harmada doppingolt.

Aján Tamásnak egyszer már sikerült megmentenie a súlyemelést a süllyesztőtől
Fotó: AFP

„A NOB-elnök kilátásba helyezte: ha nem teszünk rendet, leveszik a műsorról a sportágunkat. Hosszú idő telt el addig, amíg a NOB elnöksége tegnapi határozatával végül elismerte az eredményeinket”

– mondta Aján Tamás tavaly márciusban, miután egy doppingellenes intézkedéscsomaggal végül sikerült megmentenie a szakadék szélére került súlyemelés olimpiai helyét.

Öt új sport a tokiói olimpián

A több mint tíz éve vissza-visszatérő korrupciós és doppingvádak után most újra feketelistára kerülhet a súlyemelés. A nagyobb nézettséget ígérő, elsősorban a fiatalok körében népszerűbb extrém és más, új sportágak sora lesi az üresedést.

Az idei, tokiói olimpián öt új sportág került műsorra: a gördeszkázás, a sportmászás, a karate, a baseball (illetve a softball) és a szörf.

A hétszeres világbajnok ausztrál Stephanie Gilmore olimpiai bajnoknő lehet Tokióban
Fotó: AFP

A fallabda meccset vesztett ugyan a birkózással szemben, egyelőre az e-sportnak is várnia kell a sorára, de 2024-ben, Párizsban már műsorra tűzik például a breaktáncot.

Olimpiai sport lehet a rúdtánc, avagy rúdfitnesz is
Fotó: AFP

Régóta napirenden van a szexuális töltetét levetkőző, akrobatikus rúdtánc – avagy immár rúdfitnesz – felvétele az olimpiák műsorára, miután néhány éve (a szkanderrel, a kidobóssal és a csocsóval együtt) sportággá nyilvánították.

Magyar sport is pályázik

Minden másnál gyorsabban, több évtizedes folyamatot lerövidítve vált hivatalos sporttá a magyar fejlesztésű teqball. A balatoni beton pingpongasztalok ötletéből kiindulva labdarúgó világsztárok hadát elkápráztatva, igazi világsikerként szintén az olimpiákra tart.

„Ha ilyen ütemben haladunk tovább, legjobb esetben 2028-ban, de inkább 2032-ben válhat olimpiai sportággá”

– nyilatkozta a Ripostnak 2018 nyarán az egyik ötletgazda, Huszár Viktor, amikor a teqball egyetlen évvel a Nemzetközi Teqball Szövetség megalakulása után máris hivatalosan elismert sportág lett.

„Remélem, hamarosan olimpiai sportág lesz belőle, és akkor esélyem lesz arra, hogy aranyérmet nyerjek az ötkarikás játékokon”

– mondta tavaly a teqball legfőbb reklámarca, Ronaldinho.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt