SPORT

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.10.15.
Módosítva: 2023.10.15.

Ezt mondta Marco Rossi a győztes magyar-szerb mérkőzés után

Marco Rossi szövetségi kapitány a szerbek újbóli 2-1-es legyőzése után még nem ünnepel, mert elmondása szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak még két pontra szüksége van ahhoz, hogy elérje a célját, azaz kijusson az Európa-bajnokságra.

 "Még nem értük el a célunkat. Persze minden lehetőségünk megvan, hogy elérjük, mert most már óriási balszerencse kellene ahhoz, hogy lemaradjunk az Eb-ről, de két pontra még szükségünk van" - kezdte értékelését higgadtan a szakvezető, aki hozzátette, a szerb szurkolók sem panaszkodhattak, mert jól játszott a csapatuk, nekik is volt három-négy kihagyott ziccerük.
    Az MTI érdeklődésére úgy vélekedett, nincs nagy titka annak, hogy a nemzeti együttes rendszerint megnyeri a kiélezett meccseket, szerinte olyan csapata van, amelyik szívvel küzd, ez pedig az óriási alázatból fakad.
    

Azok is alázatosak, akik pályán vannak, és azok is, akik a kispadon ülnek. Csányi Sándor elnök úrnak azt mondtam, hogy ma két évet öregedtem, mert nagyon megszenvedtük ezt a meccset. Az ellenfél fizikai fölényben volt, és a rögzített helyzetekben is erősnek bizonyult. Nem minőségben kerekedtünk felül, hanem a szívünknek köszönhetően, amihez egy csipetnyi szerencse is kellett

 - fogalmazott Rossi, aki úgy vélte, technikailag és taktikailag is a szerb csapat a csoport legerősebb tagja annak ellenére, hogy mindkétszer sikerült 2-1-re legyőzni.

Sallai Roland (balra) parádés góllal sokkolt a szerbeket
Fotó: Origo


    A már magyar állampolgársággal is rendelkező olasz tréner kifejtette, van egy nagy "hibája", amit Olaszországban a sportigazgatók a szemére vetettek, mégpedig, elsődlegesen emberként nézi a játékosait, és csak azután figyeli a játékukat. Elárulta, sosem használja, hanem alkalmazza a játékosait, ezért hívta meg Nego Loicot akkor is, amikor a Székesfehérváron padoztatták az előző idényben.
    "Lang Ádám jól játszott Willi Orbán pozíciójában, de a csapatba kerülő másik két védő is, azaz Fiola Attila és Botka Endre is. Sallai Roland óriási tehetség, amikor hiányzott, akkor azt megérezte a válogatott. Szerény véleményem szerint játszhatná nagyobb klubban, mint a Freiburg" - válaszolt személyi kérdésekre az 59 éves mester, aki Kalmár Zsolt kiállításáról azt mondta, a lefújás után odaszóltak neki, ezért a fehérvári középpályás odament, majd hátulról meglökték, amire elindult a tömegjelenet. Hozzátette, bosszantja az eset, de Litvániában ott lesz a csapattal Horváth Krisztofer, mivel így Kalmárra nem számíthat eltiltás miatt.
    "Azt mondtam a játékosoknak, hogy a négy döntő közül ez a mostani volt az első. Kedden Litvániában jön a második, s bár az ellenfél nincs azonos értéken Szerbiával, de nem szabad leírni őket, mert egyrészt most nyertek 2-0-ra Bulgáriában, másrészt merőben más körülmények várnak majd ránk. Elég, ha annyit mondok, 4-5 Celsius-fok lesz Kaunasban, de ha győzünk, akkor visszanyerem a most elvesztett két évet" - mondta Rossi, aki megjegyezte, oda kell figyelni a regenerációra, de nem aggódik, mert tavaly júniusban tíz nap alatt négy meccset játszott a válogatott, s akkor nem volt probléma.
    Kollégája, Dragan Stojkovic úgy vélte, a szerb csapat jobb volt, mint a szeptemberi előző meccsen, de az eredmény ugyanúgy negatív számukra.
    "Nem érdemeltünk vereséget, de gratulálok a magyar csapatnak. Összességében jól nézett ki a játék, Dibusz viszont nagyszerűen védett a magyaroknál. A statisztika hiába mutat szerb fölényt, mégis Magyarország nyert. A fiúk mindent beleadtak, megfelelően futballoztak" - mondta a szerb szakvezető, aki szerint döntőnek bizonyult, hogy az egyenlítésre egy percen belül válaszoltak a magyarok. "A magyar egységes, harcos csapat, de nem volt jobb. Viszont a labdarúgásban nem mindig a jobb győz".
    Az immár kilenc mérkőzés óta veretlen nemzeti együttes a mostani sikernek köszönhetően kedden Kaunasban már úgy lép pályára, hogy ha legyőzi Litvániát, akkor bebiztosítja sorozatban harmadik Eb-részvételét, de az 1986-os világbajnokság óta először egyenes ágon, pótselejtező nélkül.

 

sgj \ sgg \ guz

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erre senki nem számított, bejelentette az országos kivonulást a Pepco

origo.hu

Nagy a baj: megtámadták Amerikát

borsonline.hu

Mi történt? Rendőrök lepték el Sebestyén Balázs otthonát

vg.hu

Történelmi váltás: márciustól másképp lehet utazni a MÁV és a Volán járatain – itt vannak a részletek

metropol.hu

Megolvadt Katalin szíve, ezt tette beteg édesanyjáért Sarolta hercegnő

origo.hu

Zelenszkij kábítószerrel áraszthatja el Európát

mindmegette.hu

Ezt nem gondolnád Liptai Claudiáról: meglepő étkezési szokást örököltek a gyermekei

life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat(x)

ripost.hu

Krémes sütés nélkül, 15 perc alatt összedobod

life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata(x)

ripost.hu

Kulcsár Edina és G.w.M nagy bejelentést tett a második gyermekükről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

SPORT

Verstappent nagyon féltik, súlyos áldozatot kellett hoznia