Zarándokhellyé vált a Sportuszoda – Így gyászolják Benedek Tibort

Az egész ország megrendült, amikor megérkezett a hír, hogy súlyos betegség után csütörtök hajnalban elhunyt Benedek Tibor. Azon az estén többezer ember gyűlt a Sportuszoda bejárata elé, hogy gyertyát gyújtva, fejet hajtva, csendben búcsút vegyen tőle.

Annyi szép és emlékezetes percet köszönhetünk neki: ámulva és örömmel figyeltük csodás góljait, remek játékát a medencében, és később, edzőként az általa irányított csapat nagyszerű győzelmeit, nem csoda, hogy mindannyian ott akartunk lenni, hogy jelenlétünkkel, meggyújtott mécseseinkkel, egy-egy szál virággal méltóképpen emlékezzünk rá.

Almási Tamás, a Puskás Hungary című dokumentumfilm rendezője mondta egy interjúban: “Fenntartásaim voltak, mikor Puskást elvállaltam. Lehet-e igaz az a kép, amit róla ismerünk, egy ember, akinek csak jó tulajdonságai vannak… Létezik-e egyáltalán olyan ember, akit mindenki szeret, aki szinte már nem is ember, hanem maga az isten? Aztán elkezdtem utánaolvasni, és a lehető legalaposabban megtanulni Puskást. Nem azért, hogy azt forgassam le, amit megtanultam, hanem hogy alaposan megismerjem a gondolkodását, a kapcsolatait, döntéseinek mozgatórugóit. Gyakorlatilag 2,5-3 évig párhuzamos munka zajlott: kutattunk és forgattunk, hiszen versenyt futottunk az idővel. Minél többet foglalkoztam vele, egyre jobban rájöttem, hogy Puskás ugyan születésekor nem volt isten, de élete során majdnem azzá vált. Képes volt mindenét odaadni, sokszor ismeretleneknek is. Hatalmas szíve volt.”

Nem nehéz észrevennünk a párhuzamot, hiszen Benedek Tiborról, akit sokan szerettek és tiszteltek, halála óta egyre-másra derülnek ki azok a történetek, amelyeket az őt jól ismerők és a vele találkozó ismeretlenek mesélnek el, amelyek emberi nagyságáról, segítőkészségéről, egyszóval hatalmas szívéről szólnak.

Bár csütörtökön este tizenegy órakor is a Margit hídig ért a sor, mindenki türelmesen várta, hogy az uszoda bejáratához érve elbúcsúzhasson a tragikusan fiatalon, alig 48 évesen elhunyt sportembertől.

Az uszoda pedig azóta zarándokhellyé vált, ahol egyre gyűlnek a mécsesek és ahol gyerekek és felnőttek egyaránt leróják tiszteletüket a bajnok emléke előtt.

Üzeneteik, a járdára krétával írt soraik arról tanúskodnak: A legendák sosem halnak meg!