Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
SHOWBIZ

Szerző Buster

Létrehozva: 2024.10.21.

Megasztár: Ki ez a lány? Brigi produkciója közben megállt az idő

A Megasztár utolsó válogató adására koncentráltan sok brutális tehetség lépett az ötfős zsűri elé, így szépen gyarapodott a középdöntősók sora. A sok katartikus pillanat közül azonban így is kimagaslik Gheroghilas Brigitta bemutatkozása. De ki is ez az erdélyi lány és miért a Megasztárt választotta élete nagy lehetőségének?

Gheroghilas Brigitta egyenesen Brassóból utazott Budapestre, hogy megmutassa, mire is képes a hangjával. Amikor elárulta, hogy a világ egyik legnehezebb, hatalmas ívű szerelmes dalával szeretne szerencsét próbálni, a sokat látott és hallott zsűri szemöldöke is felszaladt. Hiszen Whitney Houston még a világ legnagyobb színpadain is csak nagy ritkán szólal meg úgy, ahogyan 1992-ben a Több mint testőr című filmben, amiben a hősnő többek között ezzel a dallal lágyítja meg a marcona bodyguard, vagyis Kevin Costner szívét. Brigitta első hangjával eloszlatta a kételyeket és olyat énekelt, hogy arra szavak sincsenek. Marics Peti történetesen a Megasztár zsűripultjának tetejére pattanva ünnepelte a nagy pillanatot, míg Rúzsa Magdi már a dal háromnegyedénél leütötte a továbbjutást érő pecsételőt. Caramel három szót ismételgetett tágra nyílt szemmel: „Engem most hagyjatok…”

Megasztár
Amit Brigitta produkált a Megasztár válogatón, arra csak kevesen képesek (Fotó: TV2)

A templomban nőttünk föl...”

No, de tényleg ki ez a lány? Erről magát a TV2 tehetségkutató műsorának idei szériájában feltűnt Brigit kérdeztük. „Az én utam a Megasztárig azzal kezdődött, hogy édesapánk katolikus kántor, vagyis gyakorlatilag a templomban, a kóruspróbákon és folyton orgonazene mellett nőttünk fel. Érdekes, hogy az egyik testvérem orvos, míg a másik informatikus lett, pedig mindketten tanultak zenét gyerekkorukban.”

Én vagyok a legfiatalabb hármunk közül és engem sikerült a leginkább megfertőznie a zene iránti rajongással édesapánknak

- kezdte a Ripost-nak az öt egyértelmű és hatalmas igennel továbbjutó Brigitta, aki furcsamód nagyon sokáig süket fülekre talált itthon, mivel édesapja nem hitt abban, hogy a tehetséges lánya számára nem a klasszikus zenén keresztül vezet a siker útja. 

Megasztár
A Megasztárban feltűnt tehetség számára nem ismeretlen a színpad világa (Fotó: Gheroghilas Brigitta)

Fájtak az ujjaim, de nagyon boldog voltam…”

Talán hatéves lehettem, amikor elkezdtem zongoraórákra járni és persze a templom orgonáján is megtanultam játszani. Emlékszem, kicsi voltam még, amikor először kísértem a templomi kórust, amit aztán sok követett. Főleg ünnepi alkalmakkor játszottam a híveknek és Istennek. Emlékszem, egy alkalommal édesapám könnyes szemmel nézte, ahogy az apró ujjaimmal mindent elkövetek, hogy végigjátsszam a művet. Nagyon büszke volt rám, én pedig magamra, hiszen felnőttként is nagyon nehéz orgonán játszani. Fájtak az ujjaim, de nagyon boldog voltam… Végül a zongora mellett elkezdtem akusztikus gitáron is játszani és elmondtam a szüleimnek, hogy szeretnék énekelni. Ez egy picit másképpen alakult, mint terveztem, ugyanis édesapám akkoriban nem tartotta sokra a popzenét, de még a jazz sem nyűgözte le, pedig én abba az irányba szerettem volna fejlődni. Számára csak a klasszikus éneklés tűnt a járható útnak, ezért operaszakra jártam.” 

Szerintem egyébként nem is voltam benne túl jó és a tanárom is úgy vélte, sokkal inkább a jazz tanszakon lenne a helyem

 – mesélte a Megasztár idei szériájának eddigi talán legnagyobb meglepetését okozó Brigitta, aki kitartott elhatározása mellett és mára kivívta édesapja elismerését is azzal, hogy követte az álmait. 

Megasztár
Marics Peti reakciója mindent elmond (Fotó: TV2)

Vagy kezdek valamit azzal, amit Isten adott, vagy nem”

De vajon az egygyermekes családanya miért várt eddig azzal, hogy országnak-világnak megmutassa, miféle kincs „lakik a torkában”, és miért épp a 12 éve szünet után visszatérő Megasztár adta meg számára a végső lökést? 

„A kérdés jogos, hiszen Erdélyben és tágabb értelembe véve Romániában bárhol jelentkezhettem volna egy tehetségkutatóba. Az az igazság, hogy soha fel sem merült bennem korábban, hogy ez lehetne az én utam. Volt bennem jó adag szorongás és félelem, amit valahogy eddig nem sikerült legyőznöm. Amikor meghallottam, hogy újra lesz Megasztár, feljöttek bennem az emlékek, hiszen gyerekként hatalmas rajongója voltam a műsornak és mindig arról ábrándoztam, hogy egy napon majd ott állok a zsűri előtt és leéneklem a csillagokat is. Most valahogy isteni jelnek tűnt a reklám és elgondolkodtam. Huszonhét éves vagyok, szép családom van és született már egy gyermekem.”

Ha most nem lépek, később sokkal nehezebb lenne, sőt talán lehetetlen. 

„Ahogy telnek az évek, egyre nagyobb rajtam a felelősség. Vagy kezdek valamit azzal, amit Isten adott, vagy nem. Én az igen mellett döntöttem…” – mondta lapunknak Gheroghilas Brigitta, aki leénekelte a csillagokat is a Megasztár vasárnapi válogató adásában. 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek