tóth gabi
Köllő Babett egyre kapósabb a versenyzők között, és ezt nagyon élvezi a mester.
Köllő Babett felelősséget vállal a versenyzőiért és ahogy ezt már bizonyította, gondoskodása nem csak a műsor idejéig tart.
Krizsán Lili és Szakács Szilvi sokszor felkeresik, ha épp Budapesten van dolguk, Babettnél bármikor megszállhatnak és a szakmai tanácsokon túl, baráti támogatását is élvezhetik. Vélhetően így lesz ez most is, hiszen újabb három versenyzővel kell majd dolgoznia a Sztárban sztár leszek! harmadik évadában.
„A Sztárban sztár leszek! harmadik évadának forgatásakor az öltözőbe nem tudtam úgy felmenni, hogy ne ült volna ott valamelyik régi versenyzőm. Nagyon büszke vagyok rájuk. Olyan, mintha lenne még 3 gyerekem. Kérdezték is, hogy most mi lesz, hiszen újabb három versenyzőm lesz az adásban. Megnyugtattam őket, hogy nem lesz gond, elférünk, csak bővül a családunk” - mesélte a mester, akit idén több versenyző is szeretne megkaparintani magának.
„Tavaly hátrányból indultam, mert még nem ismertek a versenyzők, de most kifejezetten sokan szeretnének hozzám jönni. Majka, Gabi és Joci mellett, beléptem én is a képbe, most már velem is számolni kell” - jelentette ki Babett, akit az első adásban Szekeres Adrien lánya, Kiss Emília választott mentorának.