tóth gabi
Továbbra sem csillapodnak a kedélyek a Séfek séfe műsorában.
Különleges feladatot kaptak ismét a Séfek séfe versenyzői! A csapatoknak monarchia korabeli főételeket kell készítenie a séfek által választott alapanyag és fűszer felhasználásával. Természetesen nem maradnak nehezítés nélkül sem: a főzőlapot és a sütőt kivéve nem lehet használni elektromos eszközöket.
Ám úgy tűnik, a feladat nem teljesen köti le a versenyzőket, ugyanis marad idejük egymás bírálására is. Annamariék láthatólag nem tudják elfogadni, hogy visszajött Ági. Ahogy Ági sem békélt meg a kékekkel.
"Volt egy sejtésem, hogy kik lesznek azok, akik örülnek nekem. Nyilván a feketék, hogy továbbra is hárman vagyunk. De azt is sejtettem, hogy egy-két embernek lefagy a mosoly az arcáról. Ez így is lett. A legfőbb kritika, amit kaptam, hogy mit keresek még mindig itt, most már menjek haza..." - mondta visszatéréséről Ági, aki után kritikusa, Annamari is felszólalt, nem tagadva véleményét.
Az a lényeg, hogy minél kevesebben legyünk. Nem barátkozni jöttünk, hanem azért, hogy a végén valaki egyedül maradjon itt. De Ágival sosem dolgoztam együtt, semmilyen emberi kapcsolat nem alakult ki köztünk, és nem örülök neki, hogy itt van a konyhában. Ez nem személyes, de ez így van
- mondta Annamari.
Az, hogy ezek után milyen ételekkel sikerül előrukkolnia a versenyzőknek, kiderül péntek este a TV2-n!