tóth gabi
Nem igazán jön ki egymással a kék és fekete csapat.
Újabb konfliktus van kibontakozóban a Séfek séfe versenyében! Ezúttal a feketék és a kékek csapata feszült egymásnak, pedig a feladatuk sem volt egyszerű. Kedden ugyanis angol reggelit kell készíteniük házi kolbász előállításával.
Szerintem a kékeknek szúrja a szemét egy kicsit, hogy mi még mindig hatan vagyunk. Mi vagyunk az egyetlen csapat, akik közül még nem ment senki haza. Pont ezért szeretnének minket gyengíteni
- kezdte Dorottya. A feszültség természetesen Ördög Nórának is feltűnt, aki meg is kérdezte a kékektől, ki szerintük a leggyengébb. Választásuk Dorinára és Vivienre esett. A kék csapat versenyzője szerint ez egy verseny, így nem érti, miért sértődtek meg a feketék a válaszukon.
"Játsszák itt magukat, hogy mi rosszindulatúak vagyunk. Ez egy verseny, senki nem azért jött ide, hogy bájologjon itt egész nap" - mondta Annamari.
Az, hogy mi lesz a konfliktus eredménye, és milyen menüvel sikerül előrukkolnia a csapatoknak, kiderül kedd este a TV2- n!