Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.11.20.

Hihetetlen titkok derültek ki a Dancing with the Stars döntőseiről

Szombat este végre kiderül, ki nyeri a TV2-n látható Dancing with the Stars második évadát. A versenyzők szomorúsággal vegyes izgalommal készülnek a nagy fináléra!

Véghajrájához érkezett a Dancing with the Stars, szombat este eldől, hogy a négy finalista páros közül ki az, aki idén a legjobban táncolt.

Fotó: Facebook

A döntőbe Tóth Andi és Andrei Mangra, Árpa Attila és Stana Alexandra, Kamarás Iván és Mikes Anna, valamint Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsi kerültek be, mind a négy finalista három produkcióval készül a mindent eldöntő estére.

Árpa Attila elárulta, ő többszörösen alábecsülte ezt a műsort, ezt az egész utazást egészen addig, amíg bele nem csöppent.

„Kiderült, hogy ez egy világkörüli utazás dzsungellel és sivataggal. Később arra is rájöttem, hogy a legnagyobb utazás, amit én megtettem az az, ami összeköti az agyi információt a lábammal” – mondta a kisfilmben Árpa, aki csak később ébredt rá arra, mekkora meló a tánc.

Andrei Mangra az első szériában is bejutott a döntőbe Gabriela Spanic partnereként, most pedig Tóth Andi párjaként várja a mindent eldöntő élő show-t. Andi a finálé előtt elmondta, olyan volt számára ez a néhány hónap, mint amire számított. Szerette volna, ha nem csak munkakapcsolat alakul ki közte és Andrei között, hanem annál sokkal több, és ez így történt.

„Nem éreztem azt egy percig se, hogy nekem ezt muszáj csinálnom” – jelentette ki Andi, Andrei pedig hozzátette, hogy ő sokkal többet kapott a második évadtól annál, mint amire számított.

Kamarás Iván és partnere, Mikes Anna is hétről hétre elvarázsolták a nézőket, Iván elsősorban profi balettművész édesanyjának szeretett volna bizonyítani. Ez sikerült is, hiszen a színész egészen a döntőig menetelt.

Mikes Anna a kisfilmben elárulta, eleinte picit távolságtartóak voltak egymással, ám ez hamar megváltozott!

„Ez egy igaz találkozás volt abból a szempontból, hogy nem volt túlhype-olva, nem volt túljátszva. Nem tudtunk a másikról semmit, de a tettek önmagukért beszélnek. Ugyanazok az elvek vezérelnek minket, ami egy igazi csapattá kovácsolt minket” – vallotta be Iván.

Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsi párosa talán a műsor egyik legmeglepőbb színfoltja, minden túlzás nélkül állítható, hogy a színész remek táncos, pedig eleinte egyáltalán nem vette komolyan, hogy felkérték a műsorra! Azt hitte, csak egy áprilisi tréfa része, így a megbeszélések során végig vicces válaszokat adott.

„Ez az egyetlen olyan műsor, amire igent mondtam volna, de akkor még azt hittem, egy átverésbe csöppentem. Borzasztó cikin viselkedhettem a megbeszélésen, gondolhatták, hogy ez a fiú nettó hülye, jöjjön a műsorba! Április elsején hívott az egyik producer, hogy bekerültem, én meg elkezdtem rajta röhögni. Akkor közölte, hogy ez teljesen komoly” – mesélte nevetve Ottó.

Te kinek drukkolsz a fináléban?

origo.hu

Újabb botrány a Real-Bayern BL-meccs után: lebukott a csalással vádolt bíró

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Magyar Péter leállíttatta a belvárosi villamosokat és újra előjött a mobilzavarós konteóval

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Megszólalt a barát Tompos Kátya állapotáról: „Apró vágyak vannak az életében”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Még Hajdú Pétert is lenyűgözte a fiatal magyar milliárdos

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai