5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Meddig bírja? Friderikuszt kikészítik vendégei

Meddig bírja? Friderikuszt kikészítik vendégei
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 05. 30. 14:00

Friderikusz Sándor sosem volt az a nagy ivó, így komoly kihívást jelent számára, hogy az Összezárva Friderikuszszal adásaiban rendre poharazgatni kényszerül vendégeivel.

Eddig csak Ördög Nóra és Medveczky Ilona esetében kerülhette el, hogy spicces legyen a kamerák előtt. Ezen a héten pedig megkapta a mélyütést is, hiszen Alekoszt fogadta, akit szinte sosem látni pálinkás vagy éppen konyakos pohár nélkül. És ugye ökör iszik magában.

A VV győztes Nagy Alekosz híresen jó kapcsolatot ápol az alkohollal. Ráadásul ő is abba a kellemetlen típusba tartozik, aki egyáltalán nem, vagy csak ritkán képes felfogni, hogy nem mindenkinek okoz örömet, ha félrészegen, vagy teljesen elázva semmit sem fog fel a körülötte lévő világból. Sándor pedig, ha csak felületesen is, de belement a játékba, az adásfolyam rövidke történetében nem először.

Gesztesi Károly például szintén belehúzott a poharazgatásba és számolatlanul döntötte magába a minőségi bort, mire Sándor meg is jegyezte, ő nem vevő az ilyetén tivornyákra.

„Már évek óta nem nagyon iszom, mert nagyon hamar a fejembe száll”

- szerelte le kurtán az őt kínálgató színészt.

Majd érkezett a TV2 stúdió lakásába Majka is, aki pedig a jóféle whiskeynek nem tud ellenállni és ennek, az egyébként nem a mennyiségre kihegyezett szenvedélyének hódolt a felvételek alatt is. Sándor ez esetben beszállt ugyan a buliba, de meg is lett a böjtje, hiszen egyetlen pohárka után érezte belassult.

„Lelassított sajnos az ital.”

- mentegetőzött Sándor, amiért akadozott kicsit miközben közös dalt próbáltak szerezni Majkával.  

Fridi egyébként igencsak beleszokott új szerepébe és megszerette az Összezárva Friderikusszal helyszínéül szolgáló lakást is. Sőt egyenesen jókat alszik a TV2-s ágyban.

„Kérek-e kávét? Azt hiszem nem, mert még alszom. Tulajdonképpen én ide járok aludni”

- mondta legutóbb a korán kelő Bochkor Gábornak ébredés után, vagy inkább ébredés helyett.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.