UTCAFRONT

Teljes döbbenet: Ez történt a bringamegmozdulás hivatalos része után

Miután a rendezvény hivatalos része véget ért, a hazafelé kerekező tömeg szinte mindent ledózerolva vágott át visszafelé az Andrássy úton. És itt bizony nem volt bocsánat.
  • Szerző: Ripost

A környéken élő egyik olvasónk épp hazafelé igyekezett a kérdéses időpontban - tehát este 7 óra után -, amikor a Hősök tere felől megindult a kerekezők tömege. Már nem volt a helyszínen a rend biztosítására elég rendőr, így érthetően hamar előállt a káosz. A bringások még csak véletlenül sem a KRESZ előírásai szerint, a kerékpárosok számára kijelölt szervizúton haladtak, hanem az út teljes szélességében szinte mindenhol.

A kizárólag gyalogosok számára fenntartott járdán is, és ha valaki nem állt félre az útjukból, meglehetősen agresszívan reagáltak. "Egy férfit közvetlenül mellettem megütöttek és engem is megfenyegettek" - számolt be olvasónk a történtekről.

De a nyílt agresszión túl sokkal jobban elszomorította, hogy a vele kötekedő biciklis nő kisgyereket szállított a babaülésben, és a kicsi hangosan sírt. Vélhetően anyja erős hangja illetve a hatalmas csődület riasztotta meg.

Pedig a szervezők felhívásukban külön részt szenteltek a biztonságra - itt világosan megfogalmazták, hogy a résztvevők milyen szabályokat tartsanak be a felvonulás ideje alatt, illetve annak befejezése után. 

Sajnos nem sikerült a rendet fenntartani, sőt, olybá tűnt, mintha a biciklisek valamiféle tömegpszichózis hatása alá kerültek volna. Mindenki alanyi jogon volt indulatos.  Rendkívül ijesztő és félelmetes volt a gyalogosok számára, hogy bárkit magukkal sodorhattak volna a felhergelt kerékpárosok.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?