Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.06.11.

Közölte a TEK: ez történik a Hableánnyal, részletek a vizsgálatról

A hajót sikerült egészben kiemelni a Dunából, a helyszínrõl pedig elszállítják, majd a BRFK vizsgálja a roncsot.

Kedden sikeresen kiemelték a Clark Ádám úszódaru segítségével a május 29-én elsüllyedt Hableányt.

"Valószínűleg a csepeli szabadkikötőbe viszik majd a hajóroncsot" - mondta Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatok osztályának vezetője az Indexnek. "A kiemelés után a BRFK hatáskörébe tartozik a hajó sorsa, ugyanis baleseti helyszínként vizsgálni fogják" - fogalmazott.

A TEK munkatársa a portálnak megerősítette, hogy négy holttestet emeltek ki kedden a Hableányból és további négy személyt még keresnek. "Van hordalék a hátsó teremben, ahol a turisták tartózkodtak" - mondja.

Az ORFK sajtótájékoztatót tartott a Duna partján kedden, Gál Kristóf elmondta, hogy a helyszíni szemle a Hableánynál már a mentéssel együtt elkezdődött.

Minden sérülést meg kell vizsgálni, a hajót a Csepel-szigeten a hajókikötőbe viszik, szakértők bevonásával folytatódik a szemle. Hajózási, nautikai és műszaki szakértők, valamint az ügyészség képviselői is jelen lesznek.

A helyszínt a szabadkikötőben már napokkal ezelőtt kialakították. Most a mentési művelet alatt négy holttestet emeltek ki a hajótestből. Az azonosítás még folyik, de vélelmezhetően a hajókapitány és a lánygyermek utas is az áldozatok között van – mondta el Gál Kristóf.

Négy utast keresnek még, a belügyminisztérium kérésére pedig megduplázták a keresést végző rendőrök létszámát.

Egy gyanúsított van, az ukrán kapitány. A szállodahajó ismét Magyarországra érkezett, a rendőrség egy új szemlét folytatott rajta.

Ahogy korábban a Ripost is hírül adta, a vizsgálat hetekig eltarthat majd.

origo.hu

Június 1-jén, szombaton Békemenet!

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-