Létrehozva: 2019.02.02.

Friss hír: Hatalmas lángok pusztítanak a gyulafehérvári fűszergyárban

A 8.000-10.000 négyzetméteres, kétemeletes épület teljes tömegében lángol. A négy autóval kivonuló helyi tûzoltók mellé további hét tûzoltóautóval érkezett segítség.

A romániai Katasztrófavédelmi Felügyelőség parancsnokhelyettese szerint akkora felületen ég a gyulafehérvári gyár, hogy a tűzoltókocsikat gyakran újra kell tölteni, és ehhez a közeli Ompoly folyóból is szivattyúztak vizet.

A tüzet egyelőre nem sikerült teljesen eloltani és okai sem ismertek.

A helyszínre elsőnek érkező tűzoltók elmondták, hogy a tűz az épület hátsó feléből látszott előre terjedni, a hátsó részben volt a gyár hőközpontja. Áldozatokról nincs hír.

A tüzet az éjjeliőr jelentette. A tűzoltók nem tudtak behatolni az égő helyiségbe, mert az épületből kisebb robbanások hallatszottak. A szóvivő elmondta: több gázolajat, nitrogén és folyékony gázt tartalmazó tartályt sikerült a tűz közeléből elszállítani.

A helyi Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) szakemberei azt tanácsolták a gyulafehérváriaknak, hogy ha tehetik, maradjanak otthon és ne nyissanak ablakot.

origo.hu

Kilencedik bolygó: rejtélyes égitest a Naprendszerben

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Az egész világ neki szorított: legyőzte a betegség a hollywoodi színészt

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-