A magyar katonák helyt álltak Koszovóban

POLITIK
3 éve

Öngyilkosságot kísérelt meg: Felvágta ereit Portik Tamás

A Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtással vádolják.

A Blikk Információi szerint a több emberöléssel is összefüggésbe hozott férfi, Portik Tamás két egymást követő napon is megpróbált végezni magával, első alkalommal az ereit próbálta felvágni, másodszor pedig az orvosi ellátáskor kapott varratokat tépte le a kezéről.

Fotó: Ripost

A bűnöző életét a fegyőrök ébersége mentette meg, akik azonnal észlelték, hogy baj van, ezért rátörték a zárkaajtót.

Az olajszőkítésben élen járó Energol Rt. egyik egykori irányítója kórházba került. Miután szakszerűen ellátták a sebeit, visszaszállították a börtönbe, ahol egy egyszemélyes cellában van. Itt a nap 24 órájában kamerák figyelik minden mozdulatát.

„Nem tudom cáfolni lapjuk értesülését, ügyfelem kérésére azonban többet nem szeretnék erről mondani” – mondta dr. Bolyai János ügyvéd. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága azt közölte, a fogvatartottakkal kapcsolatban nem adhatnak információt.

Mint ismeretes: a vádhatóság úgy gondolja, Portik egy elszámolási vita miatt megölette Prisztás Józsefet, és ugyanezt tervezte L. Csaba hajtóval is, aki azonban túlélte a bűnbanda támadását. A Prisztás-gyilkosság miatt 15 évre ítélték, az Aranykéz utcai robbantás felbujtójaként tizenhárom évet kapott.

És még nincs vége, a vád szerint Gyárfás Tamás felbujtotta Portikot, hogy ölesse meg a riválisát, Fenyő Jánost.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bármelyik pillanatban elindulhat a háború eddigi legvéresebb csatája

origo.hu

Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten

borsonline.hu

Szörnyű előzmények: borzalmas volt az alaptábor, ahonnan Suhajda Szilárd elindult

metropol.hu

Szívmelengető kezdeményezést tettek Suhajda Szilárd emlékére

magyarnemzet.hu

Mbappé bejelentette, melyik csapatnál játszik a következő idényben

origo.hu

Döbbenetes dolgot árult el magáról Köllő Babett

travelo.hu

Többen életüket vesztették egy hajóbalesetben az olaszországi Maggiore-tavon

ripost.hu

11-szer hozták vissza, végül életét vesztette a magyar focista

ripost.hu

Ne dobd ki a használt teafiltert, nyáron életmentő lehet

ripost.hu

Döbbenetes részletek Suhajda Szilárd kereséséről: a végsőkig küzdött

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-