RETRO RÁDIÓ

Villamossal igyekezett a szegedi pár az esküvőjére

Villamossal igyekezett a szegedi pár az esküvőjére
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 06. 08. 00:55

Két évig tervezték a nagy eseményt, ami végül annyira jól sikerült, hogy pár napig az egész ország errõl beszélt!

Melinda és párja eredetileg szegediek, de egy ideje már Németországban élnek. Innen érkeztek haza Magyarországra egy héttel az esküvőjük előtt. A pár a kétéves szervezés alatt úgy döntött, hogy egy klip jellegű felvételt készíttetnek a nagy napról Pusztai Zoltán videós segítségével, ennek elemeként szálltak fel egy megálló erejéig a szegedi villamosra. Valaki azonban készített egy fotót róluk a leszállás pillanatában, Melinda pedig kedd reggelre arra ébredt, hogy az internet sztárjaivá váltak.

„Szegedhez is, és a villamosokhoz is kötődünk, az egyik közös, legjobb barátunk a Szegedi Közlekedési Társaságnál dolgozott sokáig, vele rengeteget villamosoztunk anno” – idézte fel a %Ripost%-nak Melinda, aki már öt és fél éve együtt van párjával. „Az egész násznép, körülbelül 80 ember ment le a megállóba, mi pedig a villamos hátsó ablakán át integettünk nekik” – mesélte. Az esküvő alatt telefon sem volt náluk, így Melinda a

fodrászától értesült arról, hogy a fotójuk bejárta az internetet.

A pár nagy napja így újra megismétlődött, kedden ugyanis a híradóban látták viszont magukat, a rádióban hallgatták történetüket, és különböző interjúkat adtak élményeikről, amik minden bizonnyal egy életre szólóak lesznek majd, ahogy remélhetőleg a házasságuk is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.