Létrehozva: 2017.05.03.

Ez az igazi oka a MEDIÁN meglepő eredményének: Visszatérés a valósághoz

Amit most valamiféle gyõzelemként próbálnának meg ünnepelni néhányan, nem más mint visszatérés a realitásokhoz. Vajon miért mért hosszú idõn át 1 millióval több FIDESZ szimpatizánst a MEDIÁN, mint amennyi szavazatot 2014-ben a párt kapott?

A közvéleménykutatók - egy híján - kizárólagos többsége szerint az áprilisi kampányfőpróba nem változtatott a pártok népszerűségén.

Az ellenzéki pártok nem tudtak áttörni, a Fidesz továbbra is őrzi az első helyét. Egy kivételével minden kutatóintézet szerint a Fidesz nem veszített támogatókat, sőt, van aki szerint még erősödött is.

A kutatások, a pártpreferenciákat mutató eredmények sorából meghökkentő módon  kizárólag a MEDIÁN lóg ki, amelyik jelentős FIDESZ csökkenést mért.

Csakhogy ez a csökkenés az intézet korábbi, sokak által abszurdnak minősített  számaiból indul ki.

Ugyanis a MEDIÁN a korábbi kutatásokban mindenki másnál nagyobb, már-már a realitások határát súrolóan nagy FIDESZ szimpatizáns tábort mutatott ki. Hozzávetőleg 1 millióval(!) többet, mint ahány szavazattal a párt megnyerte a 2014-es választásokat. Utoljára januárban mért a MEDIÁN ennyire magas, az összes többi közvéleménykutatóhoz képest kiemelkedően, már-már irreálisan magas FIDESZ támogatottságot...

Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője szerint a legújabb kutatási eredménnyel, ami lényegében ugyanaz mutatja, mint az összes többi közvéleménykutató, a Medián lényegében visszatért a realitások talajára. A kutató őszintén reméli, hogy csupán valamiféle módszertani különbség az oka a más intézetektől ennyire eltérő korábbi adatoknak...

Akik tehát most 500 ezer elvesztett FIDESZ szimpatizánsról beszélnek, valamiféle virtuális - MEDIÁN mérte - szavazótábor elolvadását próbálják ünnepelni.

 

A legújabb kutatási eredmények, miszerint

a FIDESZ támogatottsága a teljes népességben 24 és 33 százalék között van, mind a hét közvéleménykutatónál, a számok kiegyensúlyozott és biztos támogatást jeleznek.

A MEDIÁN januárban ezekhez az adatokhoz képest mért 37(!) százalékot, amit most korrigált vissza, mondhatni a realitásokhoz visszatérve, 31 százalékos támogatottságra.

Az összes közvéleménykutató által  mért áprilisi eredményekkel a FIDESZ biztos többséget szerezve nyerné a választásokat. A számok továbbra is stabil támogatottságot jeleznek, az elmúlt hetek politikai eseményei nem befolyásolták az eredményeket a párt megőrizte pozícióit.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-