RETRO RÁDIÓ

Két méter magas betonkerítést épített háza köré a gyilkos román orvos

Két méter magas betonkerítést épített háza köré a gyilkos román orvos
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2016. 09. 07. 08:36

Elhanyagolt, düledezõ háza körül rendet rakott, mielõtt gyilkolni indult az a szerelemtõl tébolyult tüdõgyógyász, aki éppen egy hete, szerdán rontott rá a nyíregyházi családra.

S. Dant furcsa, mogorva emberként ismerik Fényeslitkén, ahol a kilencvenes években költözött feleségével. Hat éven át éltek feleségével a mára romos, düledező házban. Szomszédjai szerint a féltékenysége vezetett oda, hogy hatalmas kőfallal vette körül birtokát, mivel nem szerette, hogy bárki benézhetett portájára.

"Fura egy fickó volt. Az utcából is mindössze két emberrel tartotta a kapcsolatot, a többiekkel szóba sem állt.

Egy nappal korábban még sürgött-forgott a ház körül, még a ház kéménye is füstölt, de a gyilkosság reggelén a kocsijának nyoma sem volt

- mesélte a Blikknek a házzal szemben élő Laci bácsi. Egy másik szomszéd arról mesélt, hogy a gyilkos orvos még a kertbe sem engedte ki feleségét, annyira féltékeny volt rá.

"Egyik napról a másikra kezdte el a magas falak felhúzását. Azt mondta, azért csinálja, mert nem szereti, hogy az emberek benéznek hozzá, amikor elmennek a háza előtt. Mondanom sem kell, nem örültem neki, hogy az én udvaromat is kőfal határolja. Az utcabeliek gyakran kérdezték tőle, miért nem adja el, és miért hagyja inkább lepusztulni, de ő csak annyit mondott, hogy van elég pénze, nem szorul rá, hogy megváljon a háztól”- mondta S. Dan szomszédja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.