RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: Magyarország gazdasági fellendülés küszöbén áll

Metropol
Szerző
Metropol
Létrehozva2024. 09. 13. 08:06
Frissítve2024. 09. 13. 08:33

Magyarország miniszterelnöke a Kossuth rádió vendége volt.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának pénteki vendége Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke volt.

ORBÁN Viktor
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor kormányfő a rádiós beszélgetés elején azt mondta, a magyar politikában a semlegesség kifejezést az elmúlt 100 évben gyakran használták, de ritkán hozták összefüggésbe a gazdasággal. Hangsúlyozta: a gazdasági semlegesség kifejezést érdemes bevezetni. Mint mondta, az elmúlt hét legizgalmasabb eseménye az volt, hogy az Európai Központi Bank korábbi elnöke egy több száz oldalas tanulmányt készített, és ebből a Mario Draghi-féle jelentésből az derült ki, hogy nagy baj van. Ha azt csináljuk tovább, mint eddig, akkor abból nagy versenyképességi hátrány lesz – tette hozzá.

Orbán Viktor: Magyarország érdekét a blokkosodás nem szolgálja

A világrendszerváltás egy létező dolog Draghi szerint is – mondta Orbán. Hozzátette: ebbe a versenybe be lehet nevezni, míg a másik lehetőség, hogy nem nevezünk be a versenybe, lezárjuk a határokat, és blokkosodunk. Megjegyezte: Magyarország érdekét a blokkosodás nem szolgálja, ez egy tragédia lenne. Orbán Viktor szerint egy blokkosodás esetén lehetőséget vesztünk, és lemaradunk. Nekünk versenyezni kell – tette hozzá, jelezve: Draghi is a versenyzés mellett állt ki.  

Magyarország nem nézheti a gazdaságot a politika szemüvegén keresztül

Orbán Viktor elmondta, hogy fenn kell tartanunk a kapcsolatainkat keletre és nyugatra is. Mint mondta, az elmúlt 30 évben a semlegesség kimaradt a magyar beszédből, és Magyarország nem nézheti a gazdaságot a politika szemüvegén keresztül. Szövetségeseket kell gyűjteni a hasonló gondolkodású országok között, így Spanyolország kormányfője is arról beszélt, hogy a védővámok elhibázott lépések – tette hozzá. Példaként említette, hogy az autógyártók is arról beszéltek, hogy ők is ellenzik a védővámokat, miközben a bizottság továbbra is védővámokban gondolkodik.

Egy dolog tudja keresztülhúzni a számításokat: a háború  

A kormányfő arról is beszélt, hogy hazánkat pár napja elítélték azért, mert az embereket védték az árstoppal a multikkal szemben. Orbán Viktor közölte, élénk eszmecsere zajlik a gazdaság lehetőségeiről itthon.  

Ha a tényeket nézzük, akkor a gazdaság egy nehéz időszakon túl van, és egy fellendülés kapujában van. A növekedés, az infláció, a beruházások esetében az uniós átlag közelében vagyunk. A fogyasztás esetén 4 százalékos bővülés látható

– tette hozzá. Kiemelte: a turisztika esetében rekordot döntenek a számok. Ezek mind olyan számok, amelyek bizakodásra adnak okot – mondta. A bizottság szerint a harmadik legnagyobb lehet a magyar növekedés 2025-ben az unióban. Egy dolog tudja keresztülhúzni a számításokat: ez pedig a háború.  

Az a legjobb, ha a bérekről a munkaadók és a munkavállalók döntenek

A bérekről való beszéddel óvatosan kell bánni – hangsúlyozta Orbán Viktor, megjegyezve: az a legjobb, ha a bérekről a munkaadók és a munkavállalók döntenek. Az elmúlt években mindig meg tudtak állapodni. Most pedig több évre állapodhatnak meg – ismertette a kormányfő, aki azt mondta: fenn tud maradni egy érzékelhető bérnövekedés Magyarországon.

Orbán Viktor: Vannak még békemissziós lépéseim

„A világban a többség mindig is békepárti volt, mert a nyugati országok kivételével mindenki a béke pártján volt” – mondta Orbán Viktor, nyomatékosítva. hogy egy háborúpárti Európából kell kimozdulni. „Mindenki érdeke a tűzszünet és a béketárgyalások, mert a harctéren nincsen megoldás” – ismertette a kormányfő, aki elárulta: „Vannak még békemissziós lépéseim.”

Magyarország kilenc éve áll a külső határok megvédése mellett

„Magyarország 2015 óta áll a külső határok megvédése mellett. Aki pedig nem állt ki magáért, azok bevándorlóországgá vált” – mondta a kormányfő. A határvédelem végre pozitív megítélés alá esik. Azon országok oldalára kell állni, akik megvédik a határokat. Nem pénzt kell tőlünk elvenni, hanem pénz kell adni azoknak, akik megvédik a határokat – hangsúlyozta Orbán Viktor. Magyarország miniszterelnöke közölte, a német kancellár azért változtatott az álláspontján, mert nem tudják kifizetni a korábbi rossz politika árát, és az emberek megváltoztatták a véleményüket. A demokrácia sikere, hogy a német nép elérte, hogy a német kormány megváltoztatta az álláspontját.

Nézd meg a teljes beszélgetést!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.