POLITIK

Veszélyes a helyzet, nincs veszteni valójuk a migránsoknak

Nincs vesztenivalójuk a migránsoknak, ez látszott a röszkei határátkelőhelyen próbálkozók akcióján – mondta a Migrációkutató Intézet igazgatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
  • Szerző: ripost

Dezső Tamás úgy fogalmazott, hogyazok, akik a balkáni útvonalon mozognak, egyfajta „köztes létben” vannak, hiszen az otthonukba nem akarnak visszatérni, de a választott célországuk nem fogadta be őket.Hideg van, elfogyott a pénzük, és azzal is tisztában vannak, hogy a magyar határzáron az embercsempészek már nem tudják átvinni őket.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A helyzet nagyon veszélyes, az eszkalálódása attól függ, hogy a migránsok száma mikor éri el azt a kritikus tömeget, amely már gondot okozhat egy, a kedd hajnali kísérlethez hasonló áttörésnél. Hetven emberrel megbirkózik a magyar határvédelem, de például 2015-ben sokkal többen voltak, akik megpróbáltak áttörni.

Dezső Tamás úgy fogalmazott, hogy azok, akik a balkáni útvonalon mozognak, egyfajta „köztes létben” vannak, hiszen az otthonukba nem akarnak visszatérni, de a választott célországuk nem fogadta be őket.

És ezeket olvastad már?