Létrehozva: 2020.05.17.

Orbán Viktor megmutatta a templomot, ahol megkeresztelték, újraindulnak az istentiszteletek,

A miniszterelnök is emlékezetessé tette a mai napot, amikor hosszú hetek múltán vidéken ismét kinyílhattak a templomkapuk a hívek előtt.

Biztosan bekerül a krónikákba ez a nap, amikor a járvány enyhülése vidéken végre ismét lehetővé tette a templomok kinyitását, az istentiszteletek megtartását.

Orbán Viktor ezt posztolta a járványveszély kihirdetésének 67. napján:

A miniszterelnök a Facebookon annak a templomnak a képeivel jelölte meg ezt a napot, amelyben megkeresztelték. A klasszikus hagymasisakos, késő barokk stílusú templom 1788-ban épült.

Ő maga a 2006-os Mélység és magasság című interjúkötetben így beszélt erről:

„Keresztény családba születtem, rendes nevem is van, nemcsak az, amit önök ismernek, ez az alázatot nélkülöző Viktor. Megkereszteltek, fölvettek a keresztény közösségbe, elsősorban a nagyszüleim ragaszkodásának eredményeképpen. A keresztlevelemben a Mihály név is szerepel.”

„Személy szerint elég hosszú utat tettem meg, hogy azt a mondatot ki tudjam mondani, hogy hívő, keresztény ember vagyok. De volt az életemnek egy pillanata, amikor úgy éreztem, hogy ami elmaradt, azt be kell pótolni, helyére kell tenni. A dolgoknak a helyükre kell kerülniük.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat